
Az ördög maga: gyerekként kezdte a kegyetlen sorozatgyilkos
Kiderült, hogy férkőzött áldozatai bizalmába.
Hiánypótló műsorral közérthetően mutatja be az amerikai választást az Origo.
Már csak alig két hét van hátra a világ egyik legnagyobb jelentőségű politikai eseménye, az amerikai elnökválasztás dátumáig. Az amerikai választási rendszer egyik sajátossága, hogy lehetőséget ad a szavazóknak arra, hogy véleményüket már jóval a hivatalos időpont előtt kinyilvánítsák. Vagyis a választási kampánnyal párhuzamosan már maga a szavazás is zajlik.
Izgalmas küzdelem alakult ki Donald Trump elnök és kihívója, Joe Biden között. A kampány szinte minden mozzanatát követi a nemzetközi média, így a politikai közdelem az orrunk előtt folyik.
Bár a média élénk érdeklődéssel követi az amerikai kampányt, kevés a valóban színvonalas elemzőműsor. Az Origo elnökválasztási elemző sorozatot indított, amelynek célja, hogy közérthetővé tegye ezt a fontos világpolitikai eseményt, bemutassa és szakértőkkel megvitassa a jelöltek legfontosabb politikai üzeneteit, értékelje az elnökjelölti vitákat és háttérinformációkat adjon a amerikai politikai pártokról, meghatározó filozófiákról, folyamatokról.
A portálon az elmúlt hetekben szó esett az amerikai választási rendszerrel kapcsolatos általános tudnivalókról, a kampány főbb motívumairól, a jelöltek médiával kapcsolatos viszonyáról. A sorozat utolsó része és egyben csúcspontja pedig a november 3-i Election Night adás lesz, amely a választás napjának eseményeit követi, elemzi.
A műsor szakértő-házigazdája, dr. Mártonffy Balázs John McCain-díjas politológus, a NKE egyetemi adjunktusa, az amerikai International Center for Security and Leadership nem-rezidens tudományos munkatársa. Beszélgetőtársaival, meghívott vendégeivel ő segíti megérteni a lokális politikai összefüggéseket, feltárni az esetleges világpolitikai-gazdasági hatásokat; vagyis közérthetővé tenni az amerikai elnökválasztás eseményeit.
Kislexikon
A november 3-ra kitűzött elnökválasztás az 59. elnökválasztás az USA történetében. Az amerikai elnököket négy évre választják, ugyanaz a jelölt csupán két alkalommal töltheti be a pozíciót. Ez szintén izgalmassá teszi a mostani kampányt, hiszen az utóbbi időszak elnökei (Clinton, ifjabb Bush, Obama) mint két-két ciklust töltöttek a Fehér Házban. Nagy kérdés tehát, hogy vajon Trump bekerül-e a „kétciklusos„ elnökök sorába. Az USA választási rendszere a magyarnál jóval bonyolultabb. Az elnököt (és az alelnököt, amely tisztséget jelenleg Mike Pence tölti be) a választók nem közvetlenül választják, hanem úgynevezett elektorokon keresztül. Az elektori testület a választási eredményeknek megfelelően december 14-én választ új elnököt, vagy erősíti meg pozíciójában a jelenlegi Trump-Pence párost. A kihívóik a Demokrata Párt színeiben induló Joe Biden, Obama egykori alelnöke, valamint Kamala Harris kaliforniai szenátorasszony. Az Amerika választ sorozat első adásai itt tekinthetők meg!
Kiderült, hogy férkőzött áldozatai bizalmába.
Egy hídról dobta le áldozatait.
A fiatal férfi egy álma vált valóra, felnéz az előadókra.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.