
Egy Tinder-randira ment az édesapa, órákkal később egy vértócsában találtak rá
Sajnálatos módon nem tudták már megmenteni az életét.
Rekordokat dönt Donald Trump amerikai elnök arizonai kampányrendezvényén előadott táncának nézettsége az amerikai televíziókban és a közösségi médiában.
Az amerikai elnök hétfőn Arizonában kampányolt, és Tucsonban a rendezvény végén felcsendült a Village People nevű amerikai diszkós banda 1978-as, YMCA című slágere. Donald Trump sokak meglepetésére táncra perdült a pódiumon.
Először csak az öklével mutatta a ritmust, tapsolt, integetett, végül táncra perdült. Egyes kommentátorok szerint üde színfolt volt ez a világjárványtól és gazdasági visszaeséstől szenvedő Egyesült Államokban, ahol éppen a járvány miatt minden idők egyik legkülönösebb választási kampánya folyik.
A táncos videót megosztották Trump munkatársai és családtagjai is. „Imádom!” - írta a Twitteren Trump lánya, Ivanka, aki egyben az elnök egyik tanácsadója is a Fehér Házban.
Egy riporter elárasztotta a közösségi médiumokat azzal a videófelvétellel, amely azt mutatja, hogy Trump kampányának munkatársai - a színfalak mögött - szintén táncra perdültek. „Őrült parti” - írta erre Ivanka Trump a Twitteren.
Sajnálatos módon nem tudták már megmenteni az életét.
Egykor moszkvai tudósító volt...
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre