
Mi jöhet még? Zoknit raboltak egy férfittől
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolÚgy tűnik egyre inkább mindegy lesz a bűnözőknek, hogy mi a zsákmány, a lényeg, hogy valami legyen.
Az Ügyészség oldalán számoltak be az esetről, miszerint a Siófoki Járási Ügyészség vádat emelt két nő ellen, akik bántalmazták, majd kirabolták áldozatukat egy siófoki áruház előtt.
Az 59 és 60 éves asszony 2020 tavaszán szúrtak ki maguknak egy padon ülő ismerősüket, akit életveszélyesen megfenyegettek, többször megütöttek, miközben követelték tőle, hogy adja oda nekik minden pénzét. A megtámadott ember próbálta tagadni, hogy lenne nála pénz, mire az egyik matróna kirántott a férfi táskájából 3 pár újonnan vásárolt zoknit.
A megrémült férfi ezután odaadta támadóinak a zsebében lévő aprópénzt, akik azonban nem elégedtek meg ennyivel, nagyobb címletű papírpénzt követeltek, és annak megszerzéséért átkutatták a férfi ruházatát.
Az elkövetők végül kisebb összegű készpénzt és három pár zoknit zsákmányoltak, majd a helyszínről sietősen távoztak - olvasható a rablásról kiadott közleményben.
A rablópárost letartóztatták és most az ügyészség börtönben végrehajtandó szabadságvesztést, valamint közügyektől eltiltás kiszabását indítványozta ellenük.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Top hírek


Gyászol a filmes világ: 36 évesen hunyt el a tehetséges színésznő
Hayden Panettiere-t gyászolják szerettei.

Sziklaomlás rázta meg a strandot, méterekre voltak a fürdőzők – VIDEÓ
Vörös porfelhő lepte el a partot az omlás után.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre