Bemutatjuk Ószeres Fricit, akinél minden régiség beszerezhető

A Lajos és a Perc utca sarkán, a régi Goldberger textilgyár épületében, Ószeres Frici 400 négyzetméteres Műintézetében adják-veszik a régiségeket és a történeteket Budapesten.

− Mindennap beugrik valaki, ismerős vagy ismeretlen, akivel megvitatjuk a focit, a város dolgait, felemlegetjük a régi nagy bulihelyeket − függetlenül attól, hogy létrejön-e az üzlet vagy nem – mondja Frici, miközben azt sem tudjuk, hová nézzünk az antik csillárok, a színes szódásüvegek, az idekerült cégtáblák, intarziás régi bútorok, kincsek-kacatok szédítő valóvilágában.

Kocsmáros helyett régiségkereskedő

− Minden vágyam az volt, hogy kocsmáros lehessek. Csodálattal néztem be gyermekkoromban azokba a büdös füstszagú késdobáló söntésekbe, ahol egy mindenhatónak tűnő pali állt a pult mögött, és sorsokról, életekről döntött, sokszor fél deci pálinka vagy egy kisfröccs kimérése közben! – kezdi a sztorit Frici és máris rátér első múzsájára és pártfogójára. − Itt jön képbe az én nagyikám, a „ Közértes Joli néniként ” ismert édes tünemény, aki nyugdíjas éveiben egy fizetővendéglátó szolgálatot vezetett, ma úgy mondanánk, panziótulajdonos volt.

Közben a nagyi egy rejtélyes betegségben meghalt, Fricit behívták katonának és vége lett az addigi jólétnek. Azt azonban, amit megtanult a nagyvilági nőtől, nem vehette el tőle senki: a nagyi végérvényesen megfertőzte a régiségek, műtárgyak, festmények szeretetével.

− Ha egy vendég elment, fizetett, akkor rögtön felkerestük az akkori Felszabadulás, ma Ferenciek terének menő régiségboltjait és minden pénzből szép porcelánokat, műtárgyakat vásároltunk! Innentől kezdve csak azon törtem a fejem, hogyan lehetne egy régiségboltom. Aztán végre 32 évesen megnyílt az első Ószeres Frici Műintézet. Amikor először jöttem Óbudára, egy buliba menet zötyögtem az akkori 86-os buszon, néztem ki az ablakon és egyszer csak felfigyeltem egy cégtáblára: Tiszeker Ottó órásmester. Ez volt az igazi és első Óbudára érkezésem, ami annyira meghatározó lett, hogy a kiváló és világhírű Tiszeker órásmestert mára barátomnak nevezhetem, és a Műintézetben őrzöm a cégtábláját.

Fricire amúgy is jellemző az „őrizgetés”, már csak azért is, mert amibe beleszeret, attól nehezen válik meg. Legyen az egy tálaló vagy egy zsebóra, ha közel került a szívéhez, a vevő hiába alkudozik, licitál akár az egekbe felfelé, Frici csak annyit mond: „jaj, drágám, azt nem éri meg megvenni, és különben is: semmi pénzért nem adom el”.

Karinthy után Frici

− Frigyesi József a becsületes nevem, de erről kizárólag apukám és a nagypapám jut eszembe, és ha rám kiabálnál az utcán, tényleg nem valószínű, hogy megfordulok. A Fricit 6-7 éves koromban kaptam a suliban. Albertfalván a Petőfi Sándor Általános Iskola egyik tanítónénije nevezett el Karinthy után Fricinek, és ezzel örökre lefricizett.

Az Ószeres

− Amikor több mint 20 évvel ezelőtt az első óbudai régiségboltomat megnyitottam a Zápor utcában, sokat gondolkodtam a cég néven, és mivel a gyermekkoromból ismert, számomra jól csengő foglalkozás elnevezése akkoriban nem forgott köz szájon, úgy döntöttem, visszahozom ezt a szép elnevezést a köztudatba és a Frici nevet az Ószeressel kiegészítve elkészült a cégtábla: Ószeres Frici Régiségei.