
Sivatagban koncertezik a Tankcsapda! „Ha lúd, akkor legyen kövér”
Fejes Tamás elmondása szerint közel sincsenek felkészülve.
Sokak megfogadják az újév alkalmával, hogy változtatnak az életmódjukon. Marsi Anikó 15 kilótól szabadult meg, formáját azóta is tartja, és elmesélte fogyásának titkát.
A TV2 híradósa nem tagadja, nem volt elégedett egy évvel ezelőtti formájával. A Borsnak mesélte el, hogy milyen sokan bántották, és hogyan lépett túl egykori önmagán, milyen módszerrel érte el a fogyást.

Annyi bántást kaptam kommentekben és újságcikkekben, hogy előbb-utóbb beláttam: a szerény 163 centimhez társuló közel 72 kilóval nemcsak kikerekedtem, de az egészségemnek is ártottam.
„Azt mondtam magamnak: Anikó, ne várjuk meg, hogy vágósúlyba kerülj! Ekkor ismerkedtem meg a 90:10 aranyszabállyal, aminek alapját egy neves amerikai professzornő jegyez, miszerint nem igaz, hogy alakunkért 70%-ban felel az étkezés, 30-ban pedig a mozgás. Az arány 90:10-re tolódott”
– meséli Marsi Anikó, aki azt is elárulta milyen segítséget vett igénybe, hogy teste, lelke és étvágya is tudjon alkalmazkodni az újfajta életmódhoz.

„Ez egy amolyan zsírblokkoló étvágykorrektor, amiben az egyik növényt egyszerűen a szervezet lomtalanítójának is hívnak, mivel kipucolja a hosszú évek alatt felgyülemlett méreganyagokat, mindezt úgy, hogy a májat veszi rá rendes működésre. Másik nagy kedvenc az indián fügekaktusz, ami a megmaradt zsírokat kipucolja” – meséli.
A japán gobó elnevezésű növény segítségével tudott lefogyni Marsi Anikó. A növényről készült tudományos kutatás megállapította, hogy nem engedi felszívódni a zsírok több mint negyedét, így segít a fogyókúrában.
„A salakanyagok ellen vethető be, nekem sok-sok évnyi felhalmozott lerakódást pucolt ki. Nagy könnyebbség volt, hogy ez a fogyás nemcsak gyors volt és már jó fél éve tartom az elért eredményt, de nem is kellett kizsigerelnem a szervezetemet. Most az ünnepek alatt is ugyanazokat ettem, mit máskor, csak jóval kisebb adagokkal jól laktam” – meséli a TV2 csinos műsorvezetője.

Fejes Tamás elmondása szerint közel sincsenek felkészülve.

A műsorvezető a közösségi oldalán írt erről.

Január 12-én, a hajnali órákban tartóztatták le.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.