
Nem hagyja magát Rába Tímea: frappánsan üzent a rosszakaróinak
A háromgyermekes édesanya DPK melletti kiállása nagy visszhangot keltett. Rába Tímea viszont nem tört meg, sőt, újabb bejelentést tett.
Újabb ismert édesanya került a baloldali kommentelők célkeresztjébe – ezúttal Rába Tímeát vették elő, amiért nyíltan vállalta: csatlakozott a Digitális Polgári Körhöz. A háromgyermekes anya döntése – amelyben a család, a biztonság és a szeretet fontosságát hangsúlyozta – nagy visszhangot váltott ki, ám Rába Tímea nem engedett a nyomásnak, és büszkén állt ki az értékei mellett, sőt mintha még nagyobb lendületet kapott volna a gyűlöletcunamitól, mint korábban.

Rába Tímea büszkén állt ki az általa fontosnak tartott értékek mellett
Rába Tímea hosszú posztban írta le, mit jelent számára a család: az otthon melege, a szeretet, az a fajta biztonság, amelyben gyermekei is felnőttek. Most, hogy már önálló életet élnek, még erősebben érzi, mennyire fontos, hogy olyan világban élhessenek, ahol ezek az értékek újra számítanak. Ezért döntött úgy, hogy hangot ad meggyőződésének, és csatlakozik a DPK-hoz:
Hiszem, hogy a család, a szeretet és az összetartás jelenti az erőt és a biztonság alapját, és boldog vagyok, hogy egy olyan közösség tagja lehetek, ahol ezek az értékek valóban számítanak
– árulta el az egykori modell.
Hiába zúdult rá a rosszindulat, higgadt maradt
A bejelentés után természetesen azonnal rázúdult a megszokott , lumpen baloldali kritika, de sokan azért kiálltak mellette: „Hiszem, hogy a család, a szeretet és az összetartás jelenti az erőt és a biztonság alapját, és boldog vagyok, hogy egy olyan közösség tagja lehetek, ahol ezek az értékek valóban számítanak”. „A gyerekek a legfontosabbak! Vigyázzunk rájuk, a legfontosabb, hogy Magyarország továbbra is Európa egyik legbiztonságosabb országa maradjon!” – írták a kommentelők, akik megállapították, hogy végre valaki bátran képviseli a klasszikus konzervatív értékeket a mai értékválsággal teli világban.

Rába Tímea újabb bejelentése olaj volt a tűzre
A volt modell azonban nem hátrált meg a támadásoktól, sőt, új lendületet kapott: bejelentette, hogy saját chatcsatornát indít, ahol exkluzív történeteket és háttérsztorikat oszt meg követőivel.
„Képzeljétek, jelenleg a nevem az egyik leggyakoribb keresés a Google-on! Nagyon szépen köszönöm a sok-sok biztatást!” – írta, majd hozzátette:
Most egy új bejelentéssel jövök nektek: elindítom a chatcsatornám, ahol személyesen mesélek majd nektek
Időtlen üzenetet hirdet
A közönség egyértelműen mellette áll: sokan példaként tekintenek rá, aki nem fél kiállni azért, amiben hisz.
Miközben az irigy balos hangok támadnak, Rába Tímea csendesen, de határozottan üzeni: a család és az összetartás ereje fontosabb minden politikai zajnál - írja a Bors.
Top hírek


"Ez most egy időre az utolsó videó!" - Tóth Gabi megtörte a csendet: mélyen megviselte az elmúlt időszak

Sírva fakadt az Exatlon sztárja, Szandi férje egy új szerelemmel tért haza Amerikából
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre