
Ilyen lesz Rúzsa Magdi és Lotfi Begi első karácsonyi klipje! Belestünk a kulisszák mögé
Rúzsa Magdi és Lotfi Begi szól a karácsonyfa mellett.
A népszerű énekes úgy érzi, hogy a magyar közönsége nem támogatja eléggé. Kállay-Saunders András kiakadt a hazai rajongókra.
Kállay-Saunders András dalai kezdettől fogva angol nyelven születnek, hiszen az énekes mindig is a nemzetközi karrierre törekedett. Saját bevallása szerint ezen az úton remekül halad, olyannyira, hogy a magyar zenei közeg ehhez képest már inkább csalódást jelent számára. A Megasztár 5. évadából ismert énekes most nem is rejtette véka alá a véleményét, és odaszúrt egyet a hazai közönségnek - számolt be róla a Bors.

A népszerű énekes legújabb dala, a You egy szomorú, szerelmes ballada, ami két héttel ezelőtt jelent meg, és Görögországot már meg is hódította. Azonban hazánkban alig hallani a dalról, ami a Megasztár egykori versenyzőjét igencsak elkeserítette.
Csalódottságának még Facebook-oldalán is hangot adott:
MAGYARORSZÁG, ILYENKOR HOL VAGYTOK??? A "YOU" című dalom már pörög Görögországban, és most került fel az egyik legnagyobb oldalra. Miért támogatnak külföldi országok jobban, mint a hazám?
„Ez már kezd olyan lenni, mintha direkt lenne… Mondhatjátok, amit akartok, de látják az emberek. Miért nem megy a saját országomban a rádióban hamarabb, mint külföldön? Valaki magyarázza el nekem” - írta dühösen az énekes.
„Ennek ellenére vannak kivételek, rádiók, akik támogatnak és értékelik a munkámat. És természetesen ti is, mindenki, aki velem van. Love you all!” -zárta sorait Kállay-Saunders András.
Kállay-Saunders András hosszú kihagyás után idén tért vissza a képernyőre a Sztárban Sztár All Stars 2025 évadában. Bár ezúttal az elsők között esett ki, a rajongók bíznak benne, hogy hamarosan újra láthatják, talán akár A Nagy Duett következő évadában is.

Rúzsa Magdi és Lotfi Begi szól a karácsonyfa mellett.

Mindenki a vasárnap esti döntőre készül.

Kádár L. Gellértet motiválja, ha valaki erősebb nála
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.