
Köllő Babett anyatigrisként védte a TV2 sztárját: „Egy kicsit eltávolodtunk!”
A fiatal énekesnő a legutóbbi Sztárban sztár leszek!-ben próbálkozott, a nézők annyira megszerették, hogy a harmadik helyig jutott Köllő Babett versenyzőjeként. Nagy Alexa azóta leérettségizett, a show óta sokkal nyitottabbá vált, zenekart szervezett, hamarosan pedig saját dalokkal lépnek fel.
„Konkrétan meg merem kockáztatni, hogy a profi Sztárban Sztárban – amiben a rutinos sztárok szerepeltek – sem volt ennyire komplex és nehéz produkció, amit te most 18 évesen, kezdőként letettél a színpadra. Eldobtam az agyam!” – lelkesedett Tóth Gabi zsűritag 2023 decemberében, amikor a tehetségkutató előtt ismeretlen Nagy Alexa előadta a Flashdance ikonikus jelenetét, a What a feeling-re táncolva és énekelve. Ez közel két éve volt, de hol tart most a Sztárban sztár leszek! fiatal énekesnője?

(Fotó: Nagy Alexa)
Érettségi előtt állt, fiatalon belevágott egy országos nézettségű tévéshow-ba, sodorták magukkal az események, végül harmadik lett.
A TV2 keresett meg, korábban már voltam egy castingon. Eleinte nem szerettem volna annyira elmenni, kicsit tartottam a tévéműsoroktól. Végül egy másik sztárban sztáros barátnőm segített a döntésben, ő javasolta, hogy menjek el a tehetségkutató castingjára. Arra gondoltam, hogy egy kis tapasztalat nem árt, elmentem. A többi meg csak megtörtént
– mesélte lapunknak az énekesnő, majd hozzátette: „Nem voltak nagy elvárásaim, de nagyon élveztem azt az időszakot, sokat adott nekem emberként és énekesként. Sokat tanultam ott. Ott tanultam meg kamerák előtt normálisan beszélni, mert a show előtt elég introvertáltnak érzem magam, azóta inkább ambivertált vagy extrovertált vagyok. Ez persze idővel is változik… A műsor kezdetén még 17 éves voltam, most 20.”
Nagy Alexa leérettségizett, most zenekart alapított
„Abban az évben érettségiztem, amikor ment a műsor. Az volt a legfontosabb dolgom akkoriban, utána pedig elmentem a Kőbányai Zenei Stúdióba, ott tanulok jelenleg is nagyon jó zenészektől, másodéves vagyok” – mesélte. Első vizsgáját gipszben töltötte, egy csúszós talajon esett el kicsit korábban.
Nemrég zenekart alapítottak barátokkal, a nevük Klëo – a blues, a jazz, a rock áll legközelebb hozzá, úgyhogy ilyesfajta zenékre lehet számítani tőlük. Kedvence az angol énekesnő, Raye, de stílusban az alternatív zene is közel áll hozzá. Mindenevőnek tartja magát zenei téren, bármit elénekel.
Van, hogy ő írja a szöveget, van, hogy a gitárosuk. „Minden dalszövegünk magyarul készült, magyar közönségnek. Vannak komolyabb és bohókásabb dalaink is” – mesélte. Hat daluk van készen, hamarosan ezeket felveszik egy stúdióban. Fiatal zenekar, első fellépésük november 21-én lesz Győrben, a Kozi Drink Bárban, december 6-án pedig Budapesten a Red And Black nevű helyen lépnek fel.

Nem igazán maradt kapcsolatban a többiekkel, az évad többi szereplőjével: látja őket a közösségi média felületein, de nem járnak össze.
Engel-Iván Lilivel tartom csak a kapcsolatot, ő nagyon jó barátnőm azóta is. A mentorom Köllő Babett volt, vele nagyon szerettem a közös munkát, nagyon örültem, hogy hozzá kerültem. Kedves, értelmes ember, olyan volt, mint egy anyatigris, mindenben próbált segíteni. Mostanában sajnos nem tartjuk a kapcsolatot, de szeretettel gondolok rá. A műsor után még beszélgettünk egy darabig, de kicsit eltávolodtunk.
Nagy Alexa énekesnőként szeretne megélni
Tehetségkutatóba újra már nem menne el szólóénekesként. „De nem zárom ki teljesen, a zenekarral esetleg megpróbálnánk egy tévéshow-t, mert nagy hallgatóbázist szeretnénk. Koncertezni szeretnénk, a zenéből megélni” – jegyezte meg a Sztárban sztár leszek! énekesnője.
Otthon lakik a családdal, Budaörsön – most nem tudna finanszírozni egy albérletet. Jogosítványt viszont szeretne, most csinálta meg a KRESZ-vizsgáját, hamarosan tanul vezetni. A magánéletében nincsenek jelentősebb izgalmak: „Nincs barátom és még nem is volt, erről nem sokat tudok mesélni” – válaszolta kérdésünkre.
- A Sztárban sztár leszek! negyedik évada 2023 szeptembere és decembere között futott.
- A mesterek Pápai Joci, Tóth Gabi, Köllő Babett és Majka voltak.
- Karapancsev Kristóf nyerte az évadot Széchenyi Lili és Nagy Alexa előtt.
Top hírek


Házasság első látásra Rebeka: "Sok mindenre gondoltam a műsor gyártása alatt, de erre nem"
Szívszorító vallomást tett a sikerműsor szereplője.

Barátjáról mesélt Szőke Zsuzsi, ismerkedési tippjeit is elárulta
Szőke Zsuzsi lelke jelenleg szárnyal, két éve van a barátjával.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre