A népszerű zenész, Lil Nas X nem vallotta magát bűnösnek, miután állítólag Los Angeles utcáin rendőrökre támadt.
Lil Nas X meztelenül mászkált Los Angeles utcáin – Fotó: NurPhoto via AFP
Az „Old Town Road” című slágeréről ismert énekest 2025. augusztus 21-én kórházba szállították, majd letartóztatták, miután majdnem meztelenül találták LA utcáin, és később rendőri intézkedés közben állítólag ellenállt a letartóztatásnak. A 26 éves előadót, akinek valódi neve Montero Lamar Hill, csütörtök hajnalban látták először, ahogy fehér alsóneműben és cowboycsizmában sétál a kaliforniai város utcáin. A TMZ által közzétett, megerősítetlen videók szerint teljesen meztelenül volt, és a rendőrséget gyorsan értesítették az esetről. Az események azonban látszólag elfajultak, amikor a Grammy-díjas művész állítólag nekiment azoknak a rendőröknek, akik megpróbálták őt letartóztatni – olvasható aLad Bible cikkében.
Később három rendőr megütésével elkövetett súlyos testi sértés és egy rendőri intézkedés elleni ellenállás vádponttal vádolták meg.
Ha bűnösnek találják, akár öt év börtönbüntetést is kaphat.
Úgy tudni, hogy először kórházba szállították a túladagolástól való félelem miatt, bár apja később azt nyilatkozta, hogy fia nem állt kábítószer hatása alatt, és „megbánta” viselkedését, amelyhez az is hozzátartozott, hogy egy közlekedési kúp tetején sétált és Kanye West „Monster” című számát rappelte.
Los Angeles Megyei Ügyészségén Nathan Hochman elmondta, hogy három rendőr megsérült az incidens során, miközben a rappert próbálták előállítani.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Metropol Google News oldalán is!
Vészesen közeleg a választás, aminek a tétjét egyre kevesebben hagyják szó nélkül. Az MMA-harcos Lukács Nikolasz Róka kendőzetlen őszinteséggel és meglepő éleslátással állt bele a nemzetbiztonságot és az energiaárakat érintő kérdésekbe.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.