
Ettől mindenki beindult: alig takaró ruhában villantott hatalmasat a dögös modell
Ezt a látványt vétek lenne kihagyni!
Az Edda frontemberét az egyszeri hétköznapokban sem könnyű elérni, hiszen bár akadnak segítői, alapvetően mégis csak ő tartja kézben a zenekar ügyes-bajos dolgait. Pataky Attila „elemei” 75 éve fűtik őt ugyanazzal a hévvel, és még ma is pontosan annyira lemeríthetetlennek tűnnek, mint évtizedekkel ezelőtt. Ugyanakkor egy rocklegendának is szüksége van a pihenésre.
Érdekes adalék, hogy még a mesterséges intelligencia is csupán négy olyan interjút talált, melyben Pataky Attila valamilyen nyaralós élményét osztja meg a nagyérdeművel. A képet tovább árnyalja, hogy a négyből kettőben ugyanarról a nyári pihenéséről mesélt. Éppen ezért, amikor a hónap elején Pataky Attila elérhetetlenné vált, és még egy hét elteltével sem csörgött vissza a megkereséseinkre, aggódni kezdtünk, hiszen nem ehhez szoktunk. Nos, végül kiderült, hogy Pataky Attilát a felesége állította kész tények elé egy július eleji születésnapi ajándékkal. Az Edda frontembere most erről mesélt a Metropolnak.
„Fantasztikus élményekkel teli ez a nyár. Hihetetlen az a szeretet, ami az idei turnénkon kísér minket országszerte. A kánikula persze odavágott, de Isten megsegített, és bőven bírtam szuflával. Említhetem a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon tartott unplugged bulinkat, vagy a Gárdonyi koncertünket, ahol az igazi Edda-köménymaggal tomboltuk végig az estét.”
Aztán jött a születésnapom, és még csak nem is sejtettem, hogy Orsika mire készült, pedig voltak jelek, hiszen már napokkal korábban elkezdett otthon pakolászni.
„Tartottunk egy szuper koncertet, majd közölte velem, hogy most azonnal elindulunk Horvátországba, és mást sem teszünk, csak pihenünk és feltöltődünk. Az az igazság, hogy amikor megérkeztünk és megláttam, hogy már ott várt minket a legszűkebb baráti körünk, letettem valahová a telefonomat, és csak indulás előtt találtam meg újra. Veszettül jól éreztük magunkat, és a viharok is elkerültek minket” – mesélte Pataky Attila, aki a nyaralás után hamar visszarázódott az idézőjeles hétköznapokba, vagyis tekeri tovább a verklit, ahogyan teszi azt 51 éve, gyakorlatilag folyamatosan.
Pataky Attila a nyaralás óta túl van egy fergeteges és történelmi jelentőségű erdélyi bulin, és készül a hétvégi, siófoki zenélésre. Augusztusban az Edda-koncertek terén erőltetett menetre kapcsol, és persze közeleg a miskolci fellépés, ami különösen kedves a rocklegenda szívének, hiszen mégis csak ott ringott a bölcsője, mielőtt „mindent ott hagyott”.
„Ahogy hazajöttünk a nyaralásról, Erdélybe vettük az irányt, ahová a szervező hölgy elmondása szerint már nyolc hosszú éve vártak minket. Pontosabban azóta szerveződött a koncert, amit most tető alá hoztunk. Bánffyhunyad egy csodálatos város, csodálatos közönséggel, és igazán megtisztelő volt ott játszani. Szombaton célba vesszük Siófokot, ahol a Plázsra várunk mindenkit. Augusztusban pedig szó szerint cikkcakkban járjuk be az egész országot.”
Lesz olyan tíz napunk, amikor nyolc nagyszabású bulink lesz. Köztük egy 17-ei miskolci koncert, ami gyakorlatilag egy visszatérés lesz a gyökereimhez.
„Szóval, hála istennek, rengeteg a meló. Próbák, koncertek, marketing, és közben valahogy egyben is kell tartani magamat. Egyébként ebben is egész jó vagyok…” – nevetett Pataky Attila, aki ígéri, az Edda Gárdonyban bemutatott új dalát letolják Siófokon is, ahogy a nyár többi koncertjén is.
Ezt a látványt vétek lenne kihagyni!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.