
Curtis luxusélménnyel lepte meg a Megasztár versenyzőjét
Curtis még az autóját is odaadta Herceg Erika mentoráltjának.
Az Edda énekesének életében nagyon fontos szerepet tölt be ez az ünnep. Pataky Attila szerint pünkösdkor szinte mindenkinek beszélgetnie kellene Istennel.
A húsvét utáni 7. vasárnapon és hétfőn tartott keresztény ünnep sokak számára csak egy a sok közül. Az Edda Művek frontembere azonban nem így van ezzel. Pataky Attila számára nagyon fontos a pünkösd, mégis most nem pihenéssel, hanem koncertezéssel tölti a hosszú hétvégét.

„Vasárnap Vecsésen van egy nagyszabású koncertünk és nagyon örülök annak, hogy ezzel a fellépéssel üdvözölhetjük a pünkösdöt, mely ünnep számomra hívő emberként nagyon fontos. Ugyanis ekkor kapta meg az emberiség a Szentlélek áldását, és tulajdonképpen innen datálódik az egyház születése” – kezdte a Metropolnak Pataky Attila.
Az Edda énekesének hitvilágában a pünkösd a reménységet és az összetartozást is jelképezi, ugyanis ekkortájt rendezik a csíksomlyói búcsút, ami a székelyek középkori eredetű fogadalmi zarándoklata. A magyar katolikus és keresztény hívők minden év pünkösdjén, több százezer résztvevő jelenlétében tartják meg ezt az eseményt az erdélyi Csíksomlyón. A népszerű zenésznek is sikerült már eljutni erre a rendkívüli rendezvényre és azt mondta, hogy számára igazán felemelő volt. Továbbá ez a búcsú meg tudta azt mutatni számára, hogy a magyar nép össze tud tartani határoktól függetlenül is. Ez a felismerés pedig reménnyel töltötte el Pataky Attilát.
Manapság szerintem óriási szerepe van ezeknek a keresztény ünnepeknek, mivel ebben a fogyasztótársadalomban már nagyon rossz irányba tolódtak el az értékrendek. A fontossági sorrendben Isten helyét felváltotta a pénz. Mindezek mellett látszik egy olyan tendencia is, miszerint a mostani fiatalok már nem annyira vevők a vallásra, viszont szerencsére vannak kivételek
– vélekedett a gyerekkora óta hívő rockzenész.
„A nem hívő fiataloknak azt mondanám, hogy azért érdemes hinni, mert a vallás, azon belül a kereszténység segít nekünk megérteni a minket körülvevő világot. Annyi sok mocsok és bűn van a világban, hogy nagyon jó valami ennyire tisztával találkozni, mint Isten. Szerintem úgy kell élnünk az életünket, hogy nem szabad ártanunk senkinek, ugyanis a legvégén úgyis mindig a gyilkos veszít” – folytatta.

Személy szerint nekem azért fontos a hit, mert ezáltal sokkal könnyebb elviselni a létezés fájdalmait. Nekem Isten személyében van egy olyan barátom, aki nem látható senkinek és vele megoszthatom a bajaimat, örömeimet az imádságon keresztül, még akár koncert közben is. A karácsony és a húsvét mellett ezért nagyon fontos ünnep a pünkösd, mert ilyenkor megint csak az Istenre tudunk koncentrálni, nem vonja el semmi más a figyelmünket
– zárta a beszélgetést Pataky Attila.

Curtis még az autóját is odaadta Herceg Erika mentoráltjának.

Elölről vagy hátulról? Focista vagy vízilabdások?

Sanya nem kertelt, elmondta, ki tetszik neki.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.