
Külföldre szökött Iszak Eszter: vele töltötte az idejét A Nagy Duett alatt
Itt ünnepelte az anyák napját a csinos műsorvezető.
A művésznő fájdalmasan őszinte dalszövegeivel, füstös hangjával és ikonikus balladáival írta be magát a zene történelmébe. Adele május 5-én ünnepli 37. születésnapját, ennek apropóján összegyűjtöttük a legszebb pillanatait.
Adele Laurie Blue Adkins, azaz egyszerűen csak Adele az elmúlt másfél évtized során a világ egyik legismertebb és legelismertebb előadóművészévé vált, miközben mindig megőrizte emberközeli, szerény stílusát. Az idei születésnap más, mint a többi, tavaly év végén ugyanis határozatlan időre visszavonult a nyilvános szereplésektől és a koncertezéstől.
Az előadóművészek és sportolók számára is ismert mondást, amely szerint a „csúcson kell abbahagyni”, Adele teljes mértékben kimaxolta. Az énekesnő tavaly akkora médiafigyelmet kapott, amekkorára nem lehetett számítani, mint ahogy visszavonulásának tényére sem. 2024-ben ugyanis sokkolta a rajongókat a hír, hogy egy időre el kell búcsúzniuk kedvencüktől, amely döntés hátterében nem csupán a fizikai kimerültség állt, hanem komoly egészségügyi problémák is. Az ok egy súlyos, ritka fülfertőzés volt, amely részleges hallásvesztést és elviselhetetlen fájdalmat okozott neki. Egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy „a fájdalom rosszabb volt, mint a szülés”. Az eset ráébresztette, hogy nem folytathatja ugyanabban az iramban – és itt jött a nagy döntés.
Adele az utóbbi években a Las Vegas-i Caesars Palace rezidenciáján adott rendszeres előadásokat a Weekends With Adele címmel futó sorozat keretében. Ezek az előadások nemcsak szakmai, de közönségsikernek is számítottak, és még jobban megerősítették helyét a zeneipar legnagyobb nevei között. Azonban a hosszú turnéidőszak, az állandó nyomás és a testi-lelki megterhelés végül megtették a hatásukat.
Az énekesnő többször is hangsúlyozta interjúiban, hogy nem mozog komfortosan abban az elképesztő világsikerben, ami körülötte zajlik, s bár szakmailag rendkívül sokat jelent neki az elismerés, szeretne több időt tölteni a fiával. Adele sosem titkolta, hogy voltak húzós, nehezebb időszakai is, hiszen pánikrohamai voltak, túl van egy váláson és egészségügyi problémái sem könnyítik meg a fellépéseit.
2024 szeptemberében, a müncheni koncertsorozat záróakkordjaként jelentette be, hogy határozatlan időre visszavonul. Őszintén elmondta, hogy nem tudja, mikor tér vissza a színpadra – vagy egyáltalán visszatér-e. Ez a bejelentés érzelmekben gazdag pillanat volt mind neki, mind a rajongóinak, akik azóta is reménykednek abban, hogy egyszer újra hallhatják élőben az énekesnőt. A szomorú hír mellett egyébként örülhettek is a rajongók, hiszen Rich Paul, akivel 2021 óta alkot egy párt, eljegyezte az énekesnőt.
Adele jelenleg teljes mértékben a regenerálódásra, a pihenésre és a magánéletére összpontosít. Nincsenek tervek új albumra vagy koncertre – legalábbis egyelőre. A művésznő több interjúban is hangsúlyozta, hogy most önmagára és szeretteire szeretne koncentrálni, és nem akar megfelelni a zeneipar hajszoló elvárásainak, így nem lehet tudni, hogy mikor lesz újra Adele koncert.
Boldog születésnapot, Adele! Az énekesnő pályafutásának legemlékezetesebb pillanataiból válogattunk, galériánk az alábbi képre kattintva nyílik meg!
Itt ünnepelte az anyák napját a csinos műsorvezető.
Már nem az az ember, aki korábban volt.
Az énekesnő azt is elmondta, kik számára a legfontosabbak.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre