
Kiderült: ezért szúrt szemet Kamilla királynénak Vilmos és Katalin házassága
Az évek óta terjedő pletykákra megérkezett a válasz.
Ma temették el a csodás műsorvezetőt.
Hétfőn búcsúztatták el Bényi Ildikó Wacha Imre-díjas televíziós műsorvezetőt, a Magyar Vöröskereszt humanitárius jószolgálati nagykövetét a hernádvécsei temetőben. A közmédia egykori műsorvezetőjét családja, kollégái, ismerősei és a helyi lakosok kísérték utolsó útjára – írja az MTI.
A szertartáson Andrónyi Kolos, a Duna csatornaigazgatója búcsúbeszédében kiemelte, Bényi Ildikó munkáját a maximalizmus, a megbízhatóság és a felkészültség jellemezte. Szerinte nem volt olyan művész, aki a műsorvezető hívására ne ment volna be műsorába. Úgy fogalmazott, az egykori műsorvezetőnek a legzárkózottabb vendég is megnyílt, és a legrutinosabb nyilatkozóból is tudott „újat, eredetit kihozni”. Bényi Ildikó egyetlen adást sem mulasztott el, annak ellenére, hogy három évvel ezelőtt egy komoly betegségen és kezelések sokaságán esett át – mondta.
A csatornaigazgató úgy fogalmazott, a műsorvezető „küzdő volt, aki nem engedte, hogy eluralkodjon rajta a csüggedés”. Tőle kollégái mosolya és a remény szavai mellett példát kaptak arra, hogyan kell egy stábot, egy műsort és egy nézői közösséget egyben tartani, lelkesíteni – tette hozzá. Andrónyi Kolos hangsúlyozta, szakmai munkája mellett Bényi Ildikó számára fontos volt az önkéntesség és a jó ügyek szolgálata is.
A szertartáson beszédet mondott Kovácsné Orosz Zsuzsanna, Hernádvécse független polgármestere is, aki egyebek mellett arról beszélt, Bényi Ildikó halálával egy rendkívüli embert veszített el az ország és a település is. Azt mondta, az egykori műsorvezető neve egyet jelent a kedvességgel, a közvetlenséggel, az igényességgel és a kifinomult eleganciával. Szorgalmával, tehetségével és rendíthetetlen kitartásával bebizonyította, hogy egy kis faluból is messzire lehet eljutni – mondta a polgármester. Hangsúlyozta, ezzel nemcsak saját álmát valósította meg, hanem példát mutatott és motivációt adott a település lakóinak, a fiataloknak arra, hogy soha ne féljenek nagyot álmodni. Hozzátette, Bényi Ildikó aktívan vett részt szülőfaluja életében is, és mindig figyelt arra, hogy „ahol szükség van rá, ott legyen”. A búcsúszertartást P. Nagy Krisztina evangélikus lelkész vezette le, megemlékezve Bényi Ildikó életének legfontosabb állomásairól.
Az évek óta terjedő pletykákra megérkezett a válasz.
Rácz Jenő felesége az anyaságról, pletykákról és az irigységről is beszélt.
Sz. Lajos az utolsó szó jogán, könnyeivel küszködve szólalt meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre