
Az Exatlon egykori Bajnoka óriási örömhírt jelentett be nemrég. Koloszár Enikő hamarosan anyai örömök elé néz, ugyanis szeptemberben érkezik első gyermekük.
Koloszár Enikő neve sokaknak az Exatlon Hungary műsorából lehet ismerős. A fekete hajú bombázó a Bajnokok csapatát erősítette, hiszen tizenhárom évig válogatott atletizált, majd jött a konditerem és a fitnesz modellkedés, amiben világbajnoki első helyezett lett. Sajnos a TV2 sportreality-jét nem nyerte meg, azonban most talán ő érezheti magát a legnagyobb győztesnek. Nemrég ugyanis bejelentette: szeptembertől bővül a családjuk!
Enikő a műsor után nem nagyon szerepelt a médiában, inkább a magánéletére koncentrált. Ennek meg is lett a gyümölcse, hiszen 2023-ban szerelme megkérte a kezét New Yorkban, tavaly augusztusban pedig kimondták a boldogító igent is. A következő meglepetésre sem kellett sokat várni, hiszen alig egy hete a nyilvánosság is megtudhatta, hogy úton van a szerlmesek első gyermeke, aki majd szeptemberben látja meg a napvilágot.
Egyelőre Enikő többet nem árult el a várandóságáról azon kívül, hogy a 16. hétben jár, rendszeresen sportol, és igyekszik odafigyelni az egészséges életmódra is. Még azt is hozzátette a TikTok-oldalán, hogy az első trimeszter megviselte, sokszor szenvedett a rosszullétektől, de ezek szerencsére elmúltak azóta. Talán hamarosan azt is bejelenti, hogy kisfiút vagy kislányt hord-e a szíve alatt, de egy biztos: az Exatlon-rajongók nagyon örülnek a kismama boldogságának.
Mi pedig mutatjuk a videót, amivel Enikő tudatta a nagy hírt!
A Karinthy társulat döntött: jobban odafigyel a színészeire.
Angelina Jolie 2007-ben hunyt el az édesanyja.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.