A közkedvelt énekes házaspár ugyan már évtizedek óta a pályán van, ennek ellenére nem vágynak nyugdíjra. Sőt, Korda György és Balázs Klári a legjobban a fiatalok körében érzi magát, akik közül rengeteg rajongó kerül ki. Na, de mi a helyzet a mai zenékkel és a szlenggel? Lapunknak elárulták.
Korda György és Balázs Klári évtizedek óta megkerülhetetlen alakja a hazai könnyűzenének, így nem csoda, hogy a Csináljuk a fesztivált! zsűrijének is tagja a házaspár – már a kezdetektől. Ez persze nem csak nekik, a versenyzőknek is hatalmas öröm, ez a nemrég véget ért 4. évadban is így volt. A Korda házaspár a műsor kapcsán mesélt arról lapunknak, hogy mit gondol az elmúlt évek slágereiről és a fiatal előadókról. Sőt, még az is kiderült, mennyire ismerik a mai szlenget!
A különböző évtizedek slágereit felvonultató műsorban Korda György és Balázs Klári nemcsak nosztalgiázni szeret a korábbi korszakok dalaival, hanem a mostani előadók számait is imádja.
Előfordul, hogy a mai dalok közül egyet-egyet nem ismerünk, de ettől nem rettenünk meg. A fiatal előadókkal elég sokszor találkozunk a koncerteken, hiszen van, hogy előttünk vagy utánunk lépnek fel, mint a Halott Pénz vagy Marics Petiék, ugye a ValMar például
– kezdte Balázs Klári énekesnő.
„Ha ilyesmibe ütközünk, hogy nem ismerünk egy dalt, akkor mindig utánanézünk és mindent megteszünk, hogy megértsük, miről szól. Ezzel igen is foglalkozni kell!” – árulta el.
A Reptér és megannyi legendás sláger atyja is hatalmas elismeréssel beszél a fiatal előadókról, különösen, ha a szövegírási készségeikről van szó.
A mi szempontunkból a mai dalok sokszor nem egyértelműek, mert vannak áthallásos mondatok. Azon, hogy Seres Rezső azt mondja, hogy szeressük egymást, gyerekek, nincs mit megérteni. De például egy Halott Pénz vagy Ocho Macho szövegben sok a mögöttes jelentés
– egészítette ki Korda György felesége szavait.
A házaspáron mintha nem fogna az idő vasfoga, olyan energiával és örömmel veti bele magát a koncertekbe és műsorokba. Persze ebben az is fontos szerepet játszik, hogy rengeteg időt töltenek fiatalok körében, akikkel éppúgy megtalálják a közös hangot, mint a többi generációval.
Nagyon sokat vagyunk fiatalok között, még a szlenget is abszolút megértjük. Például egyetemisták előtt is rengetegszer lépünk fel. Így nem is annyira érezzük a generációs különbséget, amikor beszélgetünk, sőt, nagyon jókat tudunk együtt szórakozni, nevetni dolgokon. Én úgy gondolom, hogy ebben a közegben is elég otthonosan mozgunk
– mondta Balázs Klári.
„Például a Csináljuk a fesztivált! idei évadában Curtis és Veréb Tomi énekelték a Halott Pénz: Valami van a levegőben című számát, ami már önmagában egy nagyon különleges formáció, de a dal is nagyon érdekes. Van benne egy rap rész, ami arról szól, hogy majd öregkorában, az öregek otthonában köntösben fog ülni, és titokban fog kártyázni. Fel is kaptuk a fejünket, mert még ha azt mondaná, hogy titokban kell szexelni, az érthető, de miért kellene titokban kártyázni? Ezekre a dolgokra nekünk muszáj reagálnunk, és reagálunk is” – mesélte vidáman az örökifjú énekes.
Igen, arra kinyílt a szemünk, rá is kérdeztem, hogy ki itt a nyugdíjas? Mi éjjel-nappal dolgozunk!
– tette hozzá nevetve Klárika.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre