Vitray Tamás leleplezte a titkát: Így tartja jó formában magát 92 évesen

Ha visszanézek óvodás- és kisiskoláskoromra, hogy utáltam szerepelni, de ha már kellett, elfelejtettem a velejáró zavart. Ezt nem akkor állapítottam meg, csak visszaemlékezve. Még korábban, sok évvel ezelőtt az óvó nénim – akivel szemben laktam sokáig, már tévés koromban – azt mondta, hogy „már lehetett rajtad látni”. Holott én azt hittem, hogy mindig elbújok, csak ne kelljen szerepelni

Aztán jött egy fordulat, mikor a zene kezdett érdekelni. A véletlen játszott ebben szerepet, nem volt a családi hátteremben ilyenfajta különösebb érdeklődés. Ami azt illeti, családi hátterem sem nagyon volt már addigra. A lényeget illetően: véletlenül eljutottam az Operába. Hogy mennyire nem értettem az egészet, abból kisejlik talán, hogy a barátom édesanyjánál találkoztam a barátommal, aki osztálytársam volt. Vasárnap délelőtt volt, és [az anya] szeretett volna szabadon otthon maradni, mert jött az udvarlója, fiatal özvegyasszony volt. Azt mondta, hogy „miért nem mentek az Operába, mit ültök itt, bent”. Nem tudtam, nekem az opera az az operációval volt egy helyen a szótárban. Elmentünk, nem volt jegy. Mondta a néni, hogy menjünk a másik oldalra, az elővételihez, és vegyünk a hétre magunknak jegyet. Vettünk jegyet a Faustra. Nem kell magyaráznom, hogy semmit nem tudtam róla, mint előzmény. Megnéztem a Faustot, végigálltam a darabot, mert a harmadik emelet, jobb oldal, zártszék, harmadik sor és negyedik sor volt 2,50 [forint], a legolcsóbb. Onnan nem lehet látni, csak a színpad túlsó sarkát, ha ülsz. Tehát fel kellett állni. Innentől indult az én mániám az opera és a koncertzene iránt, amit általában komolyzenének mondanak, pedig annak egy jelentős része a maga idején mint tánczene valósult meg

Dolgozom. Csinálom a műsoromat, azt a bizonyos Csak ülök, csak azért is. Amiben benne van ugye a címében is a dac, hogy ilyen vén majom és nem bírja abbahagyni