Az énekes-színész házaspár nem mindennapi bejegyzéssel lepte meg követőit. Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti maguk mögött hagyták otthonukat.
Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti neve három éve fonódott össze, amikor az esküvő után felvették egymás vezeték nevét. A házaspárnak tavaly szeptemberben született meg kisfia, Ábel, így azóta teljes a boldogság és a családi harmónia.
Bogi közösségi oldalán tette közzé az első tündéri videót arról, hogy Peti közelgő, negyvenedik születésnapja alkalmából nem máshová, mint a Maldív-szigetekre repültek egy időre. Mint írja: „Régi álmunkat valósítottuk meg ezzel és egyben az eddigi legtávolabbi úti célunkat vállaltuk be Ábellel. A Maldív-szigetekre megérkezni tényleg olyan érzés volt, amit sosem felejtünk.”
Az énekesnőt lenyűgözte a hely varázsa és az ottani emberek vendégszeretete, hiszen már az első napon annyi fotót és videót készítettek, hogy vélhetően hamar betelik majd a telefonjuk.
Minden pillanat különleges és gyönyörű így hármasban
– áradozott a csinos édesanya. Dallos Bogi egy csodaszép, lopott pillanatot is megörökített családjáról, amikor Peti a homokban ücsörög Ábellel és láthatóan belefeledkeznek a gondtalanságba. A szülők egyébként óvják kisfiukat a nyilvánosságtól, minden fényképen kitakarják az arcát, ezúttal is csak hátulról látszódik a felvételeken.
A házaspár vélhetően tervezte már egy ideje ezt a kiruccanást, ugyanis húzós, munkával teli időszakon vannak túl mindketten. Szeptemberben közös, kétszemélyes musical előadásukkal rukkoltak elő, amelyre azóta is töretlen az érdeklődés, ráadásul nemrég a Sztárban Sztár All Stars műsorát is mindketten elvállalták. Mindezt egy egyéves gyerkőc mellett nem kis kihívás teljesíteni, de úgy tűnik, hogy Bogi és Peti kimondottan odafigyelnek a közös minőségi időre, így a távoli szigeten most lesz alkalmuk kipihenni az elmúlt hónapok fáradalmait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre