
Tóth Veráék meghatódva jelentették be, végre érkezik
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA rajongók szerint gyönyörű lesz.
November vége felé járunk, ami azt jelenti, hogy hamarosan kezdetét veszi a karácsonyi készülődés. Lassacskán elővesszük a díszeket, új kellékeket vásárolunk, forralt borozni és sütizni kezdünk. Ez a szent készülődés a legtöbb ember számára megható, Tóth Vera pedig örömhírt jelentett be: elmondta ugyanis, hogy érkezik egy új karácsonyi dal, amit ő fog felénekelni. Ebből még részletet is mutatott.
Áronka egyik nap felhívott, hogy szeretnék e idén is egy szép, karácsonyi dalt felénekelni? Mondom, miért ne? Tegnap leugrottunk Palkonyára zenélni és a férjem két liba fogása közott volt időnk csinosítgatni és gyakorolgatni a dalocskát. Nemsokára megjelenik. Emlékbuborék lesz a címe. Hogy miért született ez a dal, és miért pont ez a címe? Nemsokára kiderül. Itt van egy kis bénázós ízelítő belőle
- írja.

Top hírek

„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

David Beckham, köszöni szépen, nem kér a viszályról szóló kérdésekből
Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Kylie Minogue másodjára is szembenézett a mellrákkal
Végül a családja mentette meg.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre