Soltész Bözse: A gyerekek csendje a legnagyobb ajándék

A Jászai Mari-díjas színésznő, Soltész Bözse őszintén vallott az életéről a Hot! magazinnak.

Hot!: Jelezted, hogy kicsit késni fogsz a találkozónkról, mert még nem tudod, kivel lesznek a gyerekeid a beszélgetés, majd az azt követő délutáni-esti próba alatt. Egyedülálló anyaként hogyan sikerül megoldani ezeket a problémákat?

Soltész Bözse: Az életem egy része, az energiáim ezzel mennek el. Édesanyám meghalt a Covid alatt, a drága anyósomat egy váratlan betegség vitte el – nagyon nehéz valakire rábízni Balázst és Pannit.

Hot!: A Magyar Színház családi színház lett, sok gyerekelőadással. Mióta jár színházba a kisfiad és a kislányod?

Soltész Bözse: Novák Eszter megkérdezte, vállalom-e a Harisnyás Pippit. Tíz éve megy a darab; még szoptattam a lányomat, amikor már felléptem benne, később jött nézni Panni, aztán az ovistársak is. Még kicsik voltak a gyerekek, amikor mondtam, hogy „Na, adjatok egy puszit, én megyek játszani!” Rám csodálkoztak, hogy „Akkor te nem dolgozol?” El kellett magyarázni, hogy a játék az én munkám, a hivatásom.

 Ráadásul olyan színésznő vagyok, olyan az alkatom, hogy nem kell vetélkednem a szerepekért a kolléganőkkel. Ők nem akarnak verekedni a fiúpartnerekkel, akrobatikus elemeket előadni a színpadon. Bohócszerű lény vagyok. Most lesz a Rumini bemutatója, meg is kérdeztem, biztos-e, hogy nekem szánták. Fiú is, meg egér is… Igen, rám gondoltak. Tulajdonképpen, ahogyan sok más gyerek, az enyémek is Berg Judit könyvein szocializálódtak.

„Itt volt az összes nagy bölény” – így lett színésznő Soltész Bözse

Hot!: Úgy jártál a színházaddal, mint az, aki sosem költözött el Munkácsról, mégis mindig más ország lakója volt. Nemzeti Színház, Pesti Magyar Színház, most Magyar Színház. Amikor ide szerződtél, átélted, hogy ez a Nemzeti Színház?

Soltész Bözse: Amikor ide szerződtem, épp elvégeztem a Nemzeti Színiakadémiát. Itt volt – ahogy akkor mondtuk – az összes nagy bölény. Álltunk a takarásban és csodáltuk őket. A nagymamát olyan színészek játszották, mint Agárdy Gábor, Sinkovits Imre, Kállai Ferenc, Tolnay Klári, Csernus Mariann… A szüleim eljöttek a bemutatóra, mert én is szerepeltem benne. Béres Ilona odament édesanyámhoz, megölelte, és gratulált a lányához. A vasutas édesapám, a bölcsődei dolgozó édesanyám odavoltak: akkor értették meg, hogy ez tényleg komoly dolog, ha egy ekkora színésznő mondja. Béres Ilonának is köszönhetem, hogy megkaptam a színész 1 besorolásomat és az annak megfelelő szerződésemet. 1998-ban bemutattuk Sütő András Balkáni gerle című darabját, a nagy siker után Ilona írta meg azt az engem dicsérő levelet a romjaiban lévő Színészkamarának, hogy állítsák ki nekem a papírokat. A színház valamennyi nagy művésze aláírta. Ez az én diplomám.

Hot!: A Színiakadémia előtt sorozatban értek a csalódások, háromszor jelentkeztél hiába a Színművészetire. Volt valaha valaki a felvételiztető tanárok közül, aki beismerte, hogy tévedtek?

Soltész Bözse: Gyerekkoromtól folyton játszottam. De én is hibás voltam, nem készültem fel a felvételire. Később, amikor Máté Gáborral vagy Ascher Tamással forgattunk, rádiófelvételt készítettünk, már a pályán voltam. És rengeteg díjat kaptam, a Jászai Mari-díjtól a Soós Imre-, az Ivánka Csaba-, az Aase-díjon át az Agárdy-emlékláncig… De tény, hogy még évek múlva is remegett a lábam, ahányszor a Színművészeti felé mentem.

Hot!: Sok kollégád, akit nem vettek fel hajdan a Színművészetire, drámapedagógia szakra iratkozott be, hogy meglegyen a diplomája. Sosem gondoltál erre?

Soltész Bözse: Szinte minden este színpadon voltam: időm sem volt rá. De elvégeztem például egy szertartásvezetői tanfolyamot, nagyon érdekes esküvőket vezettem le. Volt, hogy egy tizenöt személyes gépen, a levegőben mondták ki az igent, és az is előfordult, hogy a pár kutyusa hozta a gyűrűket… Ez is színház tulajdonképpen.

„Színpadhoz ragadt színésznő vagyok”

Hot!: A szüleid biztosan örültek volna, ha többet láthatnak filmen, televízióban. Te nem vágytál ilyen szerepekre?

Soltész Bözse: Én egy színpadhoz ragadt színésznő vagyok. Nem szeretek castingra járni. Kisebb filmszerepeket kaptam, és nagyon jól éreztem magam az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című filmjében. Alternatív színházakban játszottam, Balázs Zoltán rendezésében a Roma parlament rózsaszín falai között, éjjel Ionescót adtunk elő. Az őrület csúcsa volt például, amikor Béres Ilona egyik kis sárkánya voltam Weöres Sándor Theomachia című művében a Bárkában. Közben meg a Bob herceg ment az anyaszínházunkban. Én ezt szeretem: az összes műfajt együtt, egy budapesti vidéki színházban. A Hullámtörés című darabot mutattuk be, amikor Guelmino Sándor került hozzánk. Áldott csillagzat alatt született az a produkció.

Hot!: A gyerekeidet vonzza a színház. Van bennük ilyenfajta tehetség?

Soltész Bözse: A lányomat próbálom menteni a pályától, de ő már erre tart. Darabot ír a Fogtündérről, készül a második felvonás. A kisfiam fúr-farag, rajzol, fest. Filmeket forgatnak. Az alkotás érdekli őket. Színházat játszunk mindenhol. Az MMA ösztöndíjam keretében az egyik munka közös a lányommal, a félelem feldolgozása; otthon adtuk elő a házunk különböző helyiségeiben, a nappaliban 25 gyerek előtt – ez volt egyben Panni születésnapi ajándéka. Október 11-én lesz a Rumini Ferrit-szigeten bemutatója. 

Hot!: Mi vár még rád a közeljövőben?

Soltész Bözse: Egy nagyon izgalmas televíziós sorozat. Kiss Csaba rendez Goldoni A legyezőjében. A saját darabomat mutatjuk be Solymáron. A Nézőművészeti Kft.-vel a testképzavarral foglalkozó előadásra készülünk. A gyerekdarabokat pedig nagyon szeretem: a Madagaszkárt, a Harisnyás Pippit, a Ruminit. Iszonyú energiákat követelnek. De ha jól szólunk ehhez a közönséghez, akkor a figyelem, a csend a válasz. A gyerekek csendje a legnagyobb ajándék.