Kiderült: ezért tűnt el Dávid Petra

A személyi edző egy ideje nem hallat magáról. Dávid Petra elárulta, hogy nem véletlenül tűnt el a Farm VIP forgatása után.



Megosztás
Szerző: M. K.
Létrehozva: 2024.09.13.
Dávid Petra Házasság első látásra Farm VIP

Dávid Petra sűrű heteket tudhat maga mögött, az idei nyár ugyanis újfent egy műsorról szólt számára, méghozzá a Farm VIP-ről. Petra elmesélte nekünk, hogyan éli meg a mostani időszakot.

Dávid Petra
Dávid Petra tudatosan készült a Farm VIP ötödik évadának forgatására is (Forrás: Dávid Petra)

Teljes átalakulás, sokkal tudatosabban

Petra most sem bízta a véletlenre a felkészülést, de mint mondja, ezúttal teljesen más taktikával indult. „A farmos kaland elképesztően jó volt, nagyon jól éreztem magam a forgatásokon. Mielőtt bementem, mind a négy eddigi évadot megnéztem, és azt kell mondjam, hogy pont azt kaptam, mint amire számítottam. A felvételek előtt már egy hónappal elkezdtem rá fizikailag is készülni, mert szerettem volna erős lenni, és szerettem volna, ha nagy lesz a munkabírásom. 

A Házasság első látásra adásai előtt nagyon lefogytam, most eszem ágában sem volt. Megváltoztattam a hozzáállásomat és az edzéstervemet is. Az étkezésre most is nagyon odafigyeltem, de a súlyzózást lecseréltem saját testsúlyos edzésekre, hogy ne testépítő-izomzatom legyen, hanem jó állóképességgel felépített erőm. Elkezdtem futni is, amit nem szeretek, de most nagyon jól jött.

Dávid Petra
Petra újból nyitott a kapcsolatokra (Forrás: Dávid Petra)

Dávid Petra: „nehéz volt a visszatérés”

A forgatások után Petrának nem sok ideje maradt a nyárból, de igyekezett minden pillanatát kiélvezni. „Júniusban még nem nyaraltam, utána meg indult a többhetes felkészülésem a Farmra. Amióta pedig véget ért, azóta úgy döntöttem, kicsit lazábbra veszem a dolgokat és pihenek.” 

Megmondom őszintén, egy kicsit nehezen ment a normál életbe való visszailleszkedés, edzeni például nagyon nehezen indultam el, ami nem jellemző rám. Ráadásul a kutyusom se úgy fogadott, ahogy számítottam rá, vélhetően sok volt neki ez a külön töltött idő. Mintha leblokkolt volna, amikor újra  találkoztunk, de utána nyilván nagyon örült. Anyukámnál volt ez idő alatt, az elején még búsan feküdt az ajtónál, de aztán idővel feloldódott.

Petra kutyusa eleinte nem viselte jól gazdija távollétét (Forrás: Dávid Petra)

Petra szerint most is lezajlott benne hasonló érzés, mint tavaly a Házasság első látásra adásai után, amikor is köztudottan nem találta a helyét, de most már sokkal rutinosabban kezelte a helyzetet

Sok időt töltök a barátaimmal, új célokon gondolkodom, és a kapcsolatokra is nyitott vagyok, elkezdtem újra ismerkedni. Mostanra visszaálltak a dolgok a normál kerékvágásba.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás