„Az égiek is siratják” – szívszorító dolog történt az erdőben Gelencsér Timivel

Közel két hónapja már, hogy az egykori szépségkirálynő elvesztette hű társát, Licsit. Gelencsér Timi még mindig nem tudja feldolgozni a történteket, ám a minap olyan dolog történt, amit egy biztos üzenetnek vesz...



Megosztás
Szerző: Natasha
Létrehozva: 2024.08.09.
Gelencsér Timi licsi kutya gyász

Gelencsér Timi fájdalmas napokat él meg, hiszen alig két hónapja, hogy elvesztette hű társát, Licsit... Már a kiskedvenc halálát is hosszú és gyötrelmes időszak előzte meg, hiszen a kutyus egyik napról a másikra lett rosszul. Kiderült, hogy lépdaganata volt, amit azonnal el kellett távolítani, s bár a beavatkozás sikeres volt, Licsi állapota továbbra is aggasztó maradt. Timiék persze mindent megtettek azért, hogy jobban legyen, még vérátömlesztést is kapott, de sajnos minden igyekezet ellenére sem sikerült megmenteni az életét. Június 21-én Timiéknek el kellett engedniük őt...

Gelencsér Timi
Gelencsér Timi nem tudja elfelejteni szeretett kutyáját, Licsit (Fotó: Nagy Zoltán)

Gelencsér Timi: Az égiek is siratják még

Timi érthető módon nem tudta túltenni magát még Licsi elvesztésén, hiába telt el majdnem két hónap. A négylábúval nyolc évet töltöttek el együtt, és rengeteg közös programon vettek részt. A szépségkirálynő például futni is magával vitte az ebet, volt egy kedvenc helyük is, ahová tegnapig Timi nem is tudott visszamenni. Valamiért viszont úgy döntött, hogy itt az ideje ellátogatni erre a helyszínre, de aztán olyan dolog történt, amitől mindenkinek könnybe lábad a szeme... Még a modellnek is...

Két hónap után eljöttem futni a Remete-szurdokba. Licsike egyik kedvenc helyére. 3 kilométernél elkezdett esni az eső. Az égiek is siratják még

– fogalmazott a posztjában a híresség, aki utána üzent kedvencének is: Sosem felejtelek el Licsi! 

gelencsér timi
Gelencsér Timivel megható dolog történt (Fotó: Instagram)

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás