Görögországból közölte a csodálatos örömhírt Kiszel Tünde: lányával együtt ünnepel

Özönlenek a gratulációk.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2024.07.14.
Kiszel Tünde Görögország modell

Kiszel Tünde a hazai celebvilág egyik legikonikusabb alakja. Már nagyon hosszú ideje ismerik a magyar emberek a nevét, az arcát, és persze a testét is. A díva korábban úgy fogalmazott, hogy egy igazi szexikonnak tartja magát, aki már hosszú évek óta meghatározó alakja a modell szakmának. Milliók imádják a naptárait, és már évtizedek óta töretlenül jelennek ezek meg minden évben. Most pedig Kiszel Tünde csodálatos örömhírt osztott meg. 

kiszel tunde-9-BS
Kiszel Tünde büszke arra, amit elért 

Kiszel Tünde tökéletesen tisztában van azzal, hogy az idő szalad, a világ dolgai fejlődnek, neki pedig együtt kell haladni ezekkel a fejlődésekkel, ezekkel a vívmányokkal, ha továbbra is trendi szeretne lenni. Kiszel Tünde pedig nagyon is trendi! Éppen ezért szinte minden közösségi platformon jelen van, és legyen szó akár fiatalokról, akár idősebbekről, mindenki imádja a tartalmait! Nem is meglepő, hogy átlépte a bűvös 25 ezer főt a követői tábora. Erről Tünde most adott boldogan hírt, miközben kislányával, Hunyadi Donatellával Görögországban nyaral









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás