Ryan Reynolds: „Szülőként néha én is hibázok”

A 47 éves sztár és 36 éves felesége köztudottan óvják a magánéletüket. Ez most sincs másként, amikor Reynolds új filmjének forgatására Budapestre jöttek. Blake Lively és négy gyermekük egy pesti luxushotelben élvezi hazánk vendégszeretetét, amíg a családfő dolgozik, aki munka után viszont minden percét a családjával igyekszik tölteni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2024.06.01.
Ryan Reynolds Scarlett Johansson Budapest kislány

A Deadpool-filmekért maga a főszereplő Ryan Reynolds is rajong, de ami a legfontosabb számára, az az apaság. Van tequilamárkája, mobilcége, reklámstúdiója, tavaly vett egy walesi futballklubot. Blake Lively-val mára 700 millió dolláros vagyont szereztek, de amiket érdemes Ryantől eltanulni, azok az apaságról szólnak. Három tanácsa van.

„Légy jelen a gyerekeid számára, akkor is, ha ezzel vissza kell venned a munkából. Tanulj a hibáidból, és ne kövesd el őket újra. Légy nyitott arra, amivel küzdesz, így az érzelmek teljes skáláját modellezheted a srácaidnak. Én semmit sem csinálnék másképp! Négy fiú közül nekem óriási élmény lányos apának lenni” – állította Reynolds korábban az OK!-nak, és tettei igazolják is a szavait.

hot feltöltés A hazánkban lévő Ryan Reynolds mesél arról, hogy szülőként néha ő is hibázik   METROPOL
Reynolds Budapesten fortgat egy ideig (Fotó: Getty Images / Brian Bowen Smith / hot magazin

„Kiélvezem, amíg lehet!”

Reynolds színészi és üzleti karrierje 2022-re az egekbe ívelt, érthető lett volna, ha sztárságát még nagyobb projektekben használja ki. Ám ő ehelyett egy ideig inkább az apaságra koncentrált.

„Élvezem, hogy 24 órában jelen lévő apa lehetek” – mondta akkor a LinkedInnek Ryan. „Imádom őket reggel iskolába vinni, délután értük menni, otthon együtt tanulni és játszani velük. Ezt az időt később nem kapnám vissza, hiszen már a holnap is bizonytalan. Ha valami fontos, csináld! Könnyen beleeshetsz a munka csapdájába, de a nagy pénz se versenyezzen a kicsikkel töltött idő értékével. A hatás, amit a lányaimra gyakorlok azzal, hogy velük vagyok, nagyobb, mint egy luxusnyaralás vagy egy új autó. Nem tartanak örökké azok az évek, amikor a gyerekeim velem akarnak lenni” – kiélvezem, amíg lehet.

hot feltöltés A hazánkban lévő Ryan Reynolds mesél arról, hogy szülőként néha ő is hibázik   METROPOL
Blake és Ryan négy kislányt nevelnek (Fotó: Northfoto / hot magazin)

„Élethosszig tartó szorongással küzdök”

Amikor a gyerekei nem figyelnek rá, vagy olyat csinálnak, amire ő azt mondta nekik, hogy ne tegyék, Ryan is eljut néha a kiborulásig. Szerinte legyen elég önkontrollja ahhoz, hogy eldöntse, mi történjen utána, ahelyett hogy a negatív érzelmei elragadnák.

„Azt mondtam a lányaimnak: Ha rosszat tettél, szégyelld magad, de azt is nézd, mit tanulhatsz belőle” – állította Reynolds a People-nek. „Szülőként néha én is hibázok, ám tanulópénzként fogom fel, ami jobb emberré és apává tesz. Miközben partikon viccelődök és tévéshow-ban poénkodom, élethosszig tartó szorongással küzdök. Emiatt olyan fontos, hogy a gyerekeim mentális egészségére is odafigyeljek. Meg akarom óvni őket a stressztől, de jobb, ha már most tudják: az élet nem mindig zökkenőmentes.”

hot feltöltés A hazánkban lévő Ryan Reynolds mesél arról, hogy szülőként néha ő is hibázik   METROPOL
Reynolds első neje Scarlett Johansson volt (Fotó: Profimedia / hot magazin)

A második az igazi

Reynolds első felesége Scarlett Johansson volt 2008-tól 2011-ig, ám második házassága 2012-ben az égben köttetett! Blake Lively ma már nem csak színésznő, évek óta divat-, ékszer- és kozmetikumcégeket reklámoz. Tökéletes feleség, üzletasszony és anya. Mostani útjukra elhozták a 9 éves Jamest, a 7 és fél éves Inest, a 4 és fél éves Bettyt és a tavaly februárban született babájukat, Taylort is.

Brennan hadnagy

A szupersztár a Mayday című hidegháborús akciófilmjét forgatja nálunk több hétig. Februárban kezdték a munkát, Budapest mellett San Diegóban és Montrealban is dolgozik majd a stáb. Az Apple+-ra készülő filmben Reynolds mellett Kenneth Branagh is játszik.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás