
Így üzent a választást követően Dér Heni
Egy dalt osztott meg az énekesnő.
Úgy döntött, kihasználja a közösségi médiában rejlő lehetőséget!
A felvidéki Erdőhát térségében súlyos autóbalesetet szenvedett a volt szlovák szépségkirálynő, aki a nővérével utazott, amikor egy másik kocsi beléjük csapódott.

Ha fel tudom használni a közösségi média erejét némi tudatosságra, akkor most itt az ideje: vezetés közben kösd be a biztonsági övet! Nekem megmentette az életemet
– írta korlátozott ideig látható Instagram-történetében Magdaléna Šebestová kedd délelőtt. Az egykori szépségkirálynői hálát adott az őrangyalának, amiért ő és nővére is életben maradtak.
Így nézett ki Magdalena a balesete előtt:
A betegágyáról posztoló 40 éves szépség a Paraméter értesülése szerint nyaralni indult, de csak a kórházban tért magához az ütközés után. A balesetet az eddigi adatok alapján az okozta, hogy az alsóbbrendű útról érkező másik jármű nem adta meg az elsőbbséget. Az abban utazó idős házaspár is súlyosan megsérült, az anyósülésen ülő 82 éves asszonyt mentőhelikopterrel kellett kórházba szállítani.

Egy dalt osztott meg az énekesnő.

Herceg Erika a család és munka közötti egyensúlyról mesélt.

Ma egyetlen hazafi sem maradhat otthon!
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.