Most érkezett: elhunyt a kortalan színésznő, legendás szerep fűződik a nevéhez

A színésznő, aki korát meghazudtolóan játszott, 98 évesen búcsúzott a földi léttől.



Megosztás
Szerző: K.B.
Létrehozva: 2024.05.15.
halálhír tévésorozat gyász színésznő

A neve biztos, hogy senkinek sem mond semmit, ám a címszerepe kapcsán egyből mindenki maga előtt látja a Szupernagyit! A Szupernagyit, akit nemcsak a szigetországban, de világszerte gyászolnak, hiszen a brit ifjúsági tévésorozatot rengeteg országban, így hazánkban is nagy sikerrel vetítették!

gyertya, gyász,
Fotó: Shutterstock

98 éves korában, londoni otthonában elhunyt Gudrun Ure színésznő, aki a népszerű Szupernagyi tévésorozat főszereplőjeként rendszeresen megleckéztette Pernahajder Campbellt és bandáját a 80-as években. A skót színésznő a sorozattal 1985-ben Nemzetközi Emmy-díjat is nyert a Gyermekeknek és fiataloknak szóló sorozatok kategóriájában. Ure asszony halálát az unokahúga Kate McNeil is megerősítette.

A DailyMail számolt be róla, hogy a halálhír bejelentése alatt sorra érkeznek a búcsúztatások és megemlékezések a kultikus „nagymamához”, akinek köszönhetően rengeteg ember szerette meg már fiatalkorában a krimi műfaját.

Nagyon emlékezetes hangja volt. Emlékszem, hogy a férjem egyik este egy sorozatot nézett, és amint meghallotta a hangját, egyből mondta, hogy ez bizony Gundrun

– írta bejegyzésében Kate McNeil. A családtag elárulta azt is, hogy élete során Ure Gundrun 50 éven keresztül játszott filmekben és sorozatokban, és férjével, John Ramsay-vel boldog házasságban élt 40 éven keresztül, a férfi 2008-as haláláig. 

Leghíresebb szerepét – a szuper képességekkel rendelkező nagymamát – 59 évesen nyerte el, ezután indult csak be igazán a színészi karrierje

Amikor utoljára beszéltünk decemberben, azt mondta, hogy nagyon örül neki, hogy a sorozatukat tévéfilmként akarják újra indítani, emellett felidézte, hogy a régi tévé-show-ban még George Best is vendégszerepelt

– árulta el Kate McNeil.

Aki nosztalgiázni szeretne, vagy megmutatni a legendás nagymamát a gyermekének, unokájának, annak itt egy magyar szinkronos rész a Szupernagyiból:

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás