Meghalt az egykori magyar gyerekszínész, fia jelentette be a szomorú hírt

A legtöbben a Valahol Európában című filmsikerből ismerték.



Megosztás
Szerző: Piréz
Létrehozva: 2024.05.14.
Módosítva: 2024.05.14.
gyász gyerekszínész halálhír

84 éves korában elhunyt Horváth László, a Valahol Európában című film egykori szereplője, aki a legendás alkotásban Kuksit formálta meg, de több más magyar filmben is játszott gyerekszínészként.

gyertya, gyász,
Fotó: Shutterstock

Horváth Lászlót 7 éves korában fedezte fel Radványi Géza, akinek 1947-es legendás rendezése a magyar filmtörténet egyik legnagyobb nemzetközi sikert elért alkotása: 29 országban mutatták be, és több nemzetközi filmfesztiválon is díjat nyert, a filmszakma pedig 2000-ben a legjobb 12 hazai alkotás közé sorolta. A sikernek köszönhetően Horváth László számos magyar filmben kapott szerepet. Ilyen volt a Díszmagyar (1949), a Teljes gőzzel (1951), az Ifjú szívvel (1953), valamint az Én és a nagyapám (1954). 

1956 után Münchenben telepedett le, ahol reklámfilmeket készített és rendezőasszisztensként dolgozott nagy filmekben. Az 1980-as évek közepén tért vissza Budapestre. Jó barátságban volt többek között Radványi Gézával, Makk Károly rendezővel és gyerekkori barátjával, Bunyik Bélával, a Hungarian Film Fesztivál alapítójával. Horváth László halálhírét fia, Tamás közölte az MTI-vel.

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás