
Ördög Nóra egy időre hátat fordított mindennek – közösségi oldalán számolt be az elmúlt napokról
Maga mögött hagyta a mindennapi hajtást.
Kilépett a népszerű rádiós.
Balázsék hármasa Vadon Janival és Rákóczi Ferivel már-már legendás volt. Nincs olyan magyar, aki legalább néhány órát ne hallgatott volna meg a rádióműsorukból, ők ugyanis az ország első számú rádiósai. Ahogyan azonban a Metropol is megírta már, 14 év közös munka után Vadon Jani távozik a trióból.
Itt maradnak azok az emberek, akiket nagyon szerettek, akikre számíthattok
– mondta Vadon Jani a hétfő reggeli adásban, aki a következőkkel indokolta döntését:
„Tényleg, gondoljatok bele, aki a rádiózásban dolgozik, nem kell mondani, hogy amellett, hogy rengeteget kapunk tőletek, ettől a munkától, amellett itt vannak bőven olyan dolgok, amit nem hoznak vissza az idők. Amik kimaradtak az életünkben. Azt szeretném, ha az elkövetkező időszakban az életemben, ami nem a pénzről, az ismertségről szólnak, hanem arról szólnak, hogy feltöltsem magam élményekkel, családommal, impulzusokkal, amire eddig nem volt időm és energiám.”
Tegnap Kecskeméten volt a trió, amellyel kapcsolatban Balázs szomorú hírt közölt:
Minden percét imádtuk, köszi, Kecskemét! Ebben a formában hárman most álltunk utoljára színpadon. Köszi, hogy ennyien eljöttetek, köszi, hogy így szerettek minket, köszi, hogy ennyien eljöttetek elbúcsúzni Janitól és köszi, hogy ennyire fontos nektek ez a műsor… Nehéz szívvel, de nagyon jókedvűen csináltuk végig! Nem akarok még búcsúzkodni, hiszem van még pár adás együtt, haver, de minden percét élveztem és élvezem a veled, veletek töltött időnek a színpadon.
Maga mögött hagyta a mindennapi hajtást.
Ezúttal sem szégyenlősködött a szexi sztár!
Egymás után váltja valóra bakancslistás álmait.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.