
Krausz Gábor végre bevallotta: Mikes Annának teszi meg, amit korábban Tóth Gabinak tett
Felforrósodott a hangulat.
Történelmi pillanathoz érkeztünk. Megkezdődött a Dancing With the Stars elődöntője, az élő show-t pedig a széria egyik legkedveltebb párosa, Krausz Gábor és Mikes Anna indította. A két sztár között jócskán felforrósodott a hangulat, és már egy ideje megpróbálják őket összeboronálni. Nemrégiben talán egy csók is elcsattant a színpadon, most pedig szintet lépett a kapcsolatuk.

Hogy is felejthetnénk el azt az ikonikus pillanatot, amikor Tóth Gabi terhesen ült a TV2 Sztárban sztár leszek! mesterasztalánál, és azt mondta, hogy nagyon enne egy kis rakott krumplit. Ekkor pedig hősiesen megjelent Krausz Gábor, és hozott hites asszonyának kedvenc eledeléből. Kiderült tehát, hogy Gábor gyakran főzött Gabinak, most azonban úgy tűnik, hogy immáron egy másik szép lány pocakját látja el finom falatokkal.
Krausz Gábor és Mikes Anna felvezető videójából kiderült, hogy nagyon sokat próbáltak, éppen ezért együtt is ettek ezen a héten. A videóból kiderült, hogy immáron nem Tóth Gabinak, hanem Annának főz finomakat Gábor.

Mutatjuk, milyen finomságokkal kényeztette Gábor Annát:
Top hírek


Domján Evelin igazi konyhatündér: mindennap főznie kell otthon
Vastag Csaba feleségének mostanában nincs túl sok szabadideje.

Kiderült mire költötte összes pénzét a 17 éves Kylie Jenner
Anyja aggódott, de mindenben támogatta.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre