Videóra vették: akkora ütést vitt be Peller Mariann, hogy szem nem maradt szárazon





Így vezeti le a feszültséget a műsorvezetőnő.



Megosztás
Szerző: Cs.G.
Létrehozva: 2023.09.12.
Módosítva: 2023.09.12.
Peller Mariann boksz hobbi

Peller Mariann tavaly októberben jelentette be, hogy 10 év után válik a férjétől, Juni Györgytől. A műsorvezetőnő azóta arra törekszik, hogy ismét egyensúlyba hozza az életét. Mariann-nak nem csak a lelki, de a fizikai egészsége is fontos, ezért most egy új hobbiba kezdett. Bokszolni kezdett, a gyakorlásról pedig egy videót is közzétett. Elmondása szerint tisztában van vele, hogy nem tud hivatásos sportoló lenni, ellenben ezzel remek módot talált a mindennapi stressz levezetésére.

„Tudom, soha ne mondd, hogy soha, de én speciel tudom, hogy soha nem fogok jól, profin, de még amatőrként sem bokszolni.
Amit viszont tudok, hogy ez jó.” 

Jót tesz:

– mert olyan testtudatra és kontrollra tanít, amit ha megérez az ember, egészen másként tekint minden testrészére,

– mert tele vagyunk indulatokkal, szorongással, frusztrációval (igen, magamból indulok ki), egy-egy ütéssel pedig istenien levezetődik a felgyülemlett feszültség egy jó része,

– mert büszkén megyek innen haza minden alkalom után, hogy nincs semmi – sem az alkatom, sem a habitusom, sem a képességeim –, ami arra predesztinált volna, hogy én valaha is bokszoljak, de kíváncsi voltam és volt hozzá KEDVEM

 – írta a videóhoz Mariann. 

Durva pletykák keringtek róla

Peller Mariannt a válása után többször is hírbe hozták a magyar Jason Momoaként ismert Megyeri Balázzsal. Kettőjükről félreérthetetlen képek is készültek, ahol egymás karjaiban láthatóak. A férfi válaszként csak annyit mondott:

„Diplomatikusan azt mondanám, amit az amerikai politikusok: sem cáfolni, sem megerősíteni nem tudom. Mariann arra kért minket, tartsuk tiszteletben, hogy nehéz időszakon megy keresztül, ezért mást nem szeretnék mondani. Ha ő később mégis beszélne erről, akkor ez változhat”válaszolta a férfi a Borsnak korábban. 





 





Ezeket olvastad már?
Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

Kálloy Molnár Péter gyermekei kamaszkorba léptek: „Egyikük sem vágja ránk az ajtót!”

Kálloy Molnár Péter gyermekei kamaszkorba léptek: „Egyikük sem vágja ránk az ajtót!”

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás