
A Guns N’ Roses legendája dührohamot kapott, majd elhagyta a színpadot, és belerúgott a dobfelszerelésbe (VIDEÓ)
Axl Rose láthatóan összeomlott.
A sportriporter és szakkommentátor Erdei Zsolt első világbajnoki címének megszerzésekor vétett egy apró hibát.
A mai napig emlékszik arra a pillanatra Szujó Zoltán, amikor egy félresikerült pezsgős koccintásnak milliók voltak tanúi. Mindez Erdei Zsolt 2004-ben megszerzett világbajnoki címének kihirdetésekor történt, amelyet Szujó Zoltán jelenthetett be január 17-én.

„Tisztán emlékszem a dátumra, hiszen az első gyermekem január 13-án született. Így én szinte a szülőszobából indultam Németországba, hogy közvetíthessem a mérkőzést” – idézte fel az eseményt a szakkommentátor, aki dupla örömmámorban úszott, amikor Erdei Zsolt bajnok lett.
„Az élő televízió közvetítést akkor még legalább kétmillió ember követte nyomon. Amikor Erdei Zsolt megnyerte a világbajnoki címet – nem vagyok rá büszke –, de a gratulációnál először sikerült magamnak pezsgőt tölteni. Valahogy annyira önkéntelen reakció volt az egész. Aztán a kollégáim kimentettek és mindenki azt mondta érthető, dupla okom van az ünneplésre, hiszen most született meg a gyerekem. A mai napig nem örülök, hogy ez a pezsgőtöltés így alakult, de már nem volt mit tenni” – idézte fel a Sláger Reggelben ma már mosolyogva a történteket Szujó Zoltán.

Axl Rose láthatóan összeomlott.

Csepregi Éva egy dologhoz mindig ragaszkodik születésnapján.

Nagyon várta, hogy ott lehessen, de sajnos lebetegedett.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.