Ritka pillanat, magánéletéről mesélt Lányi Lala: „Több olyan mélypontja volt az életemnek, amikor azt gondoltam, végleg abbahagyom!”

A Kozmix oszlopos tagja, Lányi Lala ritkán beszél a magánéletéről. Most azonban kivételt tett: szeretett édesapja elvesztéséről, és egyedül nevelt kisfiáról is részletesen mesélt.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.09.03.
Módosítva: 2023.09.03.
Lányi Lala Kozmix karrier zene gyereknevelés

A Kozmix zenekar egyik frontembere, Lányi Lala élete a színpadi lét, a zenén keresztüli önkifejezés. A magánéletéről azonban keveset tudni. Az énekes most kivételt tett, és kendőzetlen őszinteséggel vallott édesapja elvesztéséről, valamint fiával való kapcsolatáról is.

Mélypontok tántorították el a szakmától a Kozmix énekesét

Lala a Magas és mély című, M2 Petőfi TV beszélgetős műsorában vallott a magánéletéről. Elárulta, a zene mindig is szerves része volt az életének, és zenekarában nemcsak énekesként, de többek között hangmérnökként és vizuális szakemberként is tevékenykedik. Imádja ezt csinálni, azonban voltak az életében sarkalatos pontok, amikor háttérbe kellett szorítania a hivatását.

Több olyan mélypontja volt az életemnek, amikor azt gondoltam, hogy most végleg abbahagyom. Az első és igazán komoly az értelemszerűen kapcsolódik ahhoz, amikor egy komoly választás előtt álltam. A magánéletem, a privát szférám bomlott meg úgy, amire nem készültem, nem számítottam” − utalt fia édesanyjával való, tizenhat évvel ezelőtti szakítására.

Hiszen egy olyan családból érkeztem, ahol egy életre választunk párt magunknak, és jóban, rosszban, egymás kezét fogva végigsétálunk az úton. Amikor úgy alakult, hogy én a kisfiammal átlaghoz képest sokkal szorosabb és intenzívebb közös életbe kellett, hogy kezdjek, akkor óhatatlanul jött a felismerés, hogy ezt nem lehet együtt csinálni a karrierrel. Én akkor visszaléptem a zenétől. Egy nehéz lépés volt, mégis nagyon kézenfekvő.”

Fia, Benedek egyéves volt, mikor lényegében kettesben maradtak. A fiú koraszülött volt, a komplikációk miatt egy ideig kezelésekre, fejlesztésre járatta a Pető Intézetben, és mindent igyekezett megadni neki, ez pedig azzal járt, hogy szinte minden saját érdekét háttérbe kellett szorítania.

Édesapja elvesztése tette jó apává

És hogy honnan ez az „apatigris" attitűd? Lala elárulta: édesapjával való kapcsolatára és elvesztésére vezethető vissza. Apja elismert iskolaigazgató volt, nagy elvárásokat támasztott a kiskora óta zenével foglalkozó fia elé, aki ennek ellenére nagyon szépnek élte meg a gyerekkorát. Az idill azonban szertefoszlott, mikor 17 éves korában elhunyt a szeretett édesapa.

Én nagyon korán elvesztettem édesapámat, nem voltam 18 éves. Ez egy örök hiány az életemben, amit nem is tudok és nem is akarok kiheverni. Ez tett ilyenné valójában. Ezt a hiányt nagyon rosszul éltem meg mindig is, ezért azt gondoltam, hogy ha már itt van a kisfiam, aki most már nagyfiam, akkor próbáljak meg minden olyan dolgot beletenni a közös életünkbe, ami nekem nem adatott meg

− fogalmazott a műsorban az apuka.

Ami nekem fájó, hogy látva a családi mintámat, én nem tudtam megélni az a családot, amit szerettem volna, de még nagyobb baj, hogy nem tudtam megadni a fiamnak sem, ezért őrületesen túlkompenzáltam mindent a szeretetemmel, hogy minden lehetséges lyukat előre foltozzunk be”− ismerte el a zenész, aki azt is elárulta, mindig is több lábon állt: eredetileg tanárnak készült, de a jogi egyetemre is járt, és az üzleti életben is tevékenykedett egy ideig.

 

 









Top hírek





Hírlevél-feliratkozás