
„Szomorú voltam” – a Horrorra akadva szőke bombázója így gyászolta a házasságát
A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolA Kozmix énekese Facebook-oldalán osztotta meg az örömét a rajongóival.
„Feleim! Szívderítő érzés, hogy a széles nyilvánosságtól visszavonultan élt jelen hétköznapjaim ellenére, oly sok köszöntést kaptam tőletek a tegnapi és mai napon. Hálás szívvel köszönöm!” – írta a Lányi Lala, majd hozzátette: „Jelentem, hogy születésnapomra több jó hírt is kaptam, és nem utolsósorban a zenés-táncos rendezvények enyhítését szabályozó rendeletet is. Mondhatni, a megrendelt rendeletem megérkezett.”
Bár az énekes a kezdetektől fogva roppant komolyan vette a védekezést, egy fellépés alatt többször is fertőtlenítette a mikrofonját, sőt, külön vírusmegelőző programot is küldött a szervezőknek, a koronavírus mégsem kerülte el. Mivel a védettségi kártyája azóta lejárt, úgy döntött, regisztrál az oltásra. Lala rajongóit is ugyanerre buzdítja, hiszen a cél, hogy mielőbb találkozhassanak a Kozmix koncertjein.

A hollywoodi pár 2009 és 2018 között volt házas.

Félbeszakította az újságírót egy kérdés miatt.

Végül a családja mentette meg.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.