
Meghökkentő nyilatkozatot adott ki Dér Heni: „nem az arany babakocsitól, vagy palotától leszel több belül"
Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a MetropolTrianon évfordulója alkalmából arról beszélt, mit jelent neki vajdaságinak lenni.
Ma van Trianon 103. évfordulója, s bár már több mint egy évszázad eltelt, a politikai döntés következményeit azóta is érezzük. Következmény többek között az, hogy több millió honfitársunk az új határok mögé került, s így kisebbségben kell élniük. A viszontagságok azonban próbára teszik és megedzik az embereket, éppen emiatt gyakran a határon túli közösségekben olyan összefogást lehet tapasztalni, ami megmelengeti a csonka ország lakosainak szívét. Több magyar híresség is külhoni, így például Dér Heni is, aki most megható sorokkal emlékezett meg arról, mit is jelent Trianon után magyarként élni a külhonban.

Dér Heni a Délvidékről, Csantavérről származik, és bár az élet messze sodorta, szeretettel és tisztelettel gondol arra a helyre, ahonnét jött. Úgy gondolja, az ember identitását alapjaiban határozza meg az, hogy milyen közösségben nevelkedett fel, éppen emiatt úgy gondolja, nem lenne az, aki, ha nem Délvidéken nőtt volna fel. Most, a nemzeti összetartozás napján megható sorokkal mesélte el, hogy mit jelent számára vajdasági magyarnak lenni.
Elmondta, hogy bár a vajdaságiak múltja viszontagságokkal teli, az arcukon a mosoly mindig őszinte. A Vajdaságnak köszönheti az értékrendjét, azt, hogy tudja, hogy nem az arany babakocsi és a palota teszi boldoggá az embert, hanem az otthon, az összetartó közösség és a család.
A megható szöveget és a szívmelengető fotókat IDE kattintva lehet megtekinteni.

Top hírek

„Egyből eldobtam a tábla csokit!” – Rubint Rella bikinis fotósorozata mindent visz
Mesés helyről jelentkezett be Rubint Rella.

Betartotta ígéretét az Exatlon győztese, szívszorító, amit tett
Koplányi Gábor komoly ígéretet tett Lencse Laci kisfiának.

Steven Spielberg elárulta: visszautasították
Legendás mozifilmsorozathoz akart csatlakozni a rendező.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre