Frászt hozta az édesanyjára: így keveredett rendőrségi ügybe Czutor Zoli





Még kisgyerekként történt, és egy rajzversennyel indult...



Megosztás
Szerző: Anomália
Létrehozva: 2023.06.23.
Belügyminisztérium Czutor Zoli rendőrségi ügy

Ha nem Czutor Zoli maga mesélte volna el, nem is hittünk volna a fülünknek. Kiderült ugyanis, hogy ovisként hogyan lehet belekeveredni egy „rendőrségi ügybe”. Persze, ez nem egészen úgy volt... 

A hat gyerekkel megáldott apuka a rajzaival is kitűnt a tömegből – Fotó: Szabó Miklós / Nemzeti Sport

Zolit épp nyaralás alatt értük el, de így is szívesen mesélt fiatalkori iskolás élményeiről. Elmondta, hogy nagyon jól tanult, mi több kitűnő volt egész általános iskolai tanulmányai alatt. Megtudtuk azt is, hogy Zoli kisiskolás fiai, Simon (11) és Miksa (7) a szorgalmukra és magatartásukra néha nem, de jegyeikre igazán büszkék lehetnek.  Így kezdett el beszélni egy régi történetről, mely még kis óvodás korában esett meg.

„Mindig is szerettem rajzolni, kisgyerekként is sokat festegettem, és megesett, hogy sikerem is volt benne. Például nyertem rajzversenyt is, és ha jól emlékszem, ez egy Belügyminisztérium által meghirdetett rajzpályázat lehetett. Akkoriban nem volt otthon mindenkinek telefonja, ezért személyesen értesítették a szerencsés nyertest szülőjét, azaz édesanyámat, úgy, hogy kivonult egy rendőr a munkahelyére. Ahogy a biztos úr megjelent, gondolhatod, mit érzett anyám, amikor szóltak neki, hogy egy rendőr keresi, a fiával kapcsolatban

Azt hitte, hogy valami tragédia történt. Megállt a szíve egy pillanatra, de amint megtudta, hogy egy nyeremény miatt keresik, megkönnyebbült nagyon

 – emlékezett vissza az énekes, akit egyébként az iskolában mindig a természettudományi tantárgyak érdekelték a leginkább. 

„ A tanáraim, akiknek a mai napig hálás vagyok, életem legszebb ajándékát adták: általuk megérthettem a környezetünk felfoghatatlanul komplikált egységét” – vallotta be Zoli kedves véleményét volt tanárairól, akik miatt mélyen tiszteli a körülöttünk lévő természetet, és amilyen pedagógusokat saját gyermekeinek is kíván. 

 





 





Ezeket olvastad már?
Elképesztő szögből látható Stana Alexandra dekoltázsa

Elképesztő szögből látható Stana Alexandra dekoltázsa

„Ennél hülyébb kérdést ritkán olvasni” – Tóth Gabi elképesztő kommentcunamit kapott

„Ennél hülyébb kérdést ritkán olvasni” – Tóth Gabi elképesztő kommentcunamit kapott

Házasság első látásra: Andris elvesztette a fejét!

Házasság első látásra: Andris elvesztette a fejét!

Danny Blue életében először a tettek mezejére lépett

Danny Blue életében először a tettek mezejére lépett

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás