Cuki: Pál Dénes kislánya örökölte apja tehetségét





Hamarosan kétgyermekes szülő lesz Pál Dénes és felesége. A pár igyekszik felkészíteni az ötéves kislányukat is a baba érkezésére.



Megosztás
Szerző: mkb
Létrehozva: 2023.06.29.
Módosítva: 2023.06.29.
Pál Dénes előadóművész család babavárás

Örömmámorban úszik Pál Dénes és családja: feleségével második gyermeküket várják. A kicsi nemét egyelőre titokban tartják a rajongók előtt.

Egyelőre nem árulják el a nemét

Még van időnk a bébi érkezéséig, de már elkezdtük felújítani a babaszobát. Kétheti felfordulás után már jobban állunk, bár a bútorok miatt inkább raktárszobára emlékeztet a lakásunk. A falat már szépen lefestettük – nem árulom el milyen színűre!” – fogalmazott az énekes, majd hozzátette: 

A bébi nemét majdnem biztosra meg tudták állapítani, de akárhogy is alakul, a falat már nem festjük át!

– viccelődött a családfő.

Panni várja a kistesót”

Bár már van egy ötéves kislányuk, Panni, a szülők úgy érzik, újra bele kell majd rázódniuk a kisgyermekes létbe.
Be kell majd iktatnunk a napjainkba a kicsi napirendjét, a fürdetést, az alvásokat. Már most gondolunk arra, hogy figyelnünk kell, hogy Panni se érezze magát háttérbe szorítva. Alapvetően várja a kistesót, és sokszor szalad oda az anyukájához, megsimizni a pocakját, de vannak hullámvölgyek, a múltkor például megkérdezte, hogy melyikőjüket fogjuk jobban szeretni” – mesélte az izgatott édesapa, Pál Dénes, aki egy családi titkot is megosztott. 

Igyekszünk vele minél többet beszélni erről, de egyelőre nekünk is felfoghatatlan érzés, hogy lesz még egy emberke, akit ennyire szeretni fogunk, mint őt. Persze, Panninak még nehezebb lehet elképzelni, hogy mi is történik most.

„Van egy telefonos alkalmazás, amely megsaccolja, hogy a várandósság adott hetében mérete alapján mekkora gyümölcsnek felelhet meg a bébi. Panni mindig izgatottan várja a hétfordulót, hogy láthassa, éppen melyik gyümölcs következik!” – mesélte nevetve az énekes.

Panni örökölte Dénes muzikalitását 

Lapunk kérdésére a 2014-es Sztárban Sztár nyertese azt is elárulta, hogy kislányuk örökölte a jó zenei érzékét.
Most már nagyon mennek a Disney- és egyéb mesék, amiknek a dalait pillanatok alatt megtanulja, és később énekelgeti, meglepően jó ritmusérzékkel. De van, hogy játék közben saját dalokat költ, jókat derülünk a kreatív szövegeken” – tette hozzá az előadóművész.

 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás