Békefi Viki először szólalt meg kislánya születése óta: tüneményes kisbaba!





A gyönyörű édesanya örömmel mesélt arról, hogyan teltek az első heteik hármasban.



Megosztás
Szerző: DrCell
Létrehozva: 2023.06.28.
Módosítva: 2023.06.28.
Békefi Viki Feng Ya Ou kisbaba

Közel három héttel ezelőtt Békefi Viki életet adott első gyermekének, akinek az érkezését férjével, Feng Ya Ouval nagyon várták már. A kislány igazán szép és különleges nevet kapott, kínai, valamint magyar utónevet is választottak a kis Mei Liza szülei. Bár Viki és Ya Ou a csöppség arcát egyelőre nem szeretnék megmutatni, készült néhány fotó róla, amelyeken a keze és a lábacskái láthatóak.  

Egy tüneményes kisbaba! Egy szavunk nem lehet Ya Ouval, mert hagy minket éjszaka aludni, 3 óránként ébred, szépen megetetem, tisztába teszem, de az apukája is felkel hozzá és besegít. Amikor nem dolgozik, nagyon kiveszi a részét a baba körüli teendőkből, mert kettejük között is szeretnénk, ha kialakulna egy erős kötődés

– kezdte a boldog édesanya.

Másképp tervezte

Viki a várandósság ideje alatt úgy gondolta, ha majd pár hónapos lesz a kislánya, elvállal majd kisebb szinkronmunkákat, amióta viszont a kis Liza az életük középpontja, másképp látja a dolgokat. 

Annyira élvezem az otthonlétet vele, hogy még nincs előttem, hogy ez mikor fog megtörténni

– mondta, s elárulta, Ya Ouhoz hasonlóan benne is azonnal elkezdtek munkálni a szülői ösztönök, és minden mozdulat magától értetődő és teljesen természetes volt.

„Nem gondoltam arra, hogy összetöröm a gyereket vagy leejtem, hanem rögtön biztos kézzel tartottam. Bent a kórházban kicsit magadra vagy utalva, hiszen nem tudnak 0–24-ben segíteni, hanem a szülés után még a fájdalmakkal küzdve is az a legfontosabb, hogy a kisbabádat el tudd látni. Én is ezen voltam teljes erővel és még a fájdalmaim is lecsökkentek, mivel tudtam, hogy róla kell gondoskodnom” – magyarázta Viki és hozzátette, mivel a családban sok kisgyermek van, rutinos a csecsemőgondozásban is.

Rögtön azt éreztem, hogy megy, és nem volt bennem semmi kétség azzal kapcsolatban, hogy képes vagyok-e ellátni a gyerekemet

– mesélte boldogan az énekesnő, akinek nemcsak szerelme, hanem édesanyja is sokat segít.

„Nagyon nagy szerencsénk van, mi vagyunk az emeleten, lent pedig anyukám és nagyon sokat segít nekünk, a főzéssel például nem kell foglalkoznunk.”

Nem gondolták volna

Az édesanya őszintén beszélt arról, hogy volt valami, amit megfogadtak és szinte azonnal meg is szegték.

Nagyon nagy volt a szánk, hogy majd külön szobában fog aludni a gyerekünk és nem kényeztetjük el, azzal hogy velünk alszik. Van egy babaöböl, amit az ágy mellé toltunk, én mellette fekszem, Ya Ou pedig a másik oldalamon. Annyira pici, hogy nincs szívünk átrakni a másik szobába…

– tette hozzá nevetve a kis Liza anyukája, aki a férjével együtt nem győz betelni a kis csöppség látványával és illatával. 
 





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás