
Nagy volt a baj, mentőt kellett hívni Árpa Attila édesapjához
Az egészségügyi személyzet gyors és profi munkájának köszönhetően nem történt nagyobb baj, de azért még mindig nincs túl a család a nehezén. Árpa Attila nem győz hálálkodni a mentősöknek és a kórházaknak.
Nagy volt a riadalom Árpa Attila családjában, akinek az egyik közeli rokonáért a hétvégén mentőt kellett riasztani. Mint kiderült, az ijedtség nem volt felesleges. A történtekről maga a színész-rendező-producer számolt be a Facebook-oldalán, no nem azért, hogy elmesélje a családjuk intim történéseit. Sokkal inkább azért, mert úgy érezte, hogy fel kell szólalni akkor is, ha a mentőszolgálat a lehető legprofibb módon jár el.
„Tavaly történt az eset, hogy egy órát kellett várnunk a mentőre, mert édesanyám elesett, és beütötte a fejét. Úgy fair, ha nemcsak a rossz élményeket osztjuk meg, hanem a jókat is. Tegnap egy másik családtagomnak volt szüksége mentőre. Mosonmagyaróvárról indultak, és jóformán tíz perc alatt ott voltak a »semmi közepén«. A mentőorvost, a mentősöket és a Karolina kórház személyzetét is illeti a dicséret. Köszönöm nekik szívből!” – írta Árpa Attila a közösségi oldalán.
Az édesapja lett rosszul
Bár a színész nem részletezte, hogy melyik rokona érintett az ügyben, a Ripost megbízható forrásból megtudta, az eset Árpa Józseffel történt.

Percek alatt kiért a mentő
Lapunk úgy értesült, hogy a 77 éves férfi váratlanul lett rosszul, ezért mentőt hívtak hozzá. Joschi a várostól messze, egy vidéki birtokon tartózkodott épp, így felkészült arra, hogy esetleg hosszabb ideig kell várnia a segítségre, de kellemes meglepetés érte. A mentő alig tíz perc múlva fékezett a bejáratnál, így hamar ellátásra került. Úgy tudni, Mosonmagyaróvárra a Karolina kórházba vitték, később azonban Budapestre szállították, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikára. A lap megbízható információi szerint az állapota stabil.

Nagyon hálás az egészségügyiseknek
Természetesen megkerestük az ügyben Árpa Attilát, aki így nyilatkozott:
Családi és egészségügyi témában nem szoktam nyilatkozni, de továbbra is tartom magam ahhoz, amit a Facebookon megosztottam. Kétségtelen, hogy láthattak engem a Karolina kórházban és a Városmajoriban is...
A lényeg, hogy nagyon megnyugtató érzés tudni, pláne az édesanyámmal tavaly történt rossz emlékű élmény után, hogy ilyen gyorsan és profin dolgoznak a mentősök, a kórházi személyzet a nővéreken át az orvosokig. Kiváló szakemberekről beszélünk. Hálás vagyok, hogy értünk is siettek, hogy helyén kezelték a problémát, hogy nekik köszönhetően nem kell azon aggódnom, hogy egy közeli rokonommal valami rossz történhet. És fontosnak tartom azt is, hogy beszámoljunk olyan esetekről is, melyek fényében kicsit a helyére billen az egészségügy megítélése. Mert közel sem tökéletes minden, de tény, hogy nem csak rossz dolgok történnek.

Top hírek

Ennél kisebb tanga nincs is! Mindenkit megőrjít Sofía Vergara fotója
Falatnyi ruciban pózol a latin szépség.

Még sármosabb lett a Házasság első látásra pszichológusa
Kész sci-fi! Új szerepben a Házasság első látásra sztárja.

Intim szőrtelenítését tette közszemlére a Házasság első látásra sztárja
A Házasság első látásra Beccája morbid videóval sokkol.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre