Exkluzív részletek: Szabó Erika megtörte a csendet, ezt mondta várandósságáról





Szabó Erika és férje októberre várják a baba érkezését.



Megosztás
Szerző: PT
Létrehozva: 2023.04.26.
babavárás Szabó Erika gyerek

Hosszú várakozás után adatott meg neki, hogy anyai örömök elé nézhet; októberre várja a gyermekét. Elsőként a Hot!-nak mesélt a boldogságáról!

Fotó: Dömötör Csaba

Semmi kétség: ha valaki, hát Szabó Erika megérdemelte azt a boldogságot, ami végre beköszöntött az életébe. Három évvel ezelőtt fogadott örök hűséget civil párjának, azóta mindketten arra vágytak, hogy családot alapíthassanak. Az élet úgy hozta, hogy várniuk kellett a gyermekáldásra, idén azonban megvalósult az álmuk, a leendő szülők öröme pedig leírhatatlan. 

Tervezett baba, reméltük, készültünk arra, hogy egyszer csak kiderüljön, hogy megfogant, ezért nem érkezett a meglepetés erejével. Szerettünk volna közös gyermeket a férjemmel, mindent megtettünk, hogy szülők lehessünk. Hálás vagyok a sorsnak, és örülünk, hogy ez a kisbaba bennünket választott.

Sokan küzdenek és várnak, de mégsem úgy alakul. Megértem azokat, akik sok nehézség árán jutnak el idáig, hiszen nekünk is idén lesz a harmadik házassági évfordulónk, egy ideje már nagyon szeretnénk babát – mesélte őszintén a Hot!-nak a színésznő.

Fotó: Hot! magazin

Túl van az első trimeszteren

Szabó Erika kezdi felfogni, hogy várandós, októberre várják a kis csöppséget.

„Babaszoba-tervezésnél még nem tartunk, hiszen most kezdem felfogni az egészet. Ebben a pillanatban minden rendben van, eddig még én sem mertem igazán beleélni magam. Most már kezdem elhinni, látom, ahogyan a testem napról napra kismamaformát ölt, és nagyon örülök. Igyekszem sokat sétálgatni (most is éppen a Margitszigeten vagyunk a kutyusommal), egészséges ételeket enni, jól lenni, hiszen már nem csak a személyes felelősségem, hogy jó dolgok történjenek velünk. Kicsit lejjebb vesszük a tempót, belassulunk a férjemmel. Vissza kell csavarni a dolgokat, befelé figyelni, hogy kifelé még többet tudjak adni” – mondta a színésznő, azt is hozzátette, hogy szerencsés, ugyanis egy kis émelygést leszámítva problémamentes, nyugodt a várandóssága.

Még több részletért keresd a Hot! magazin legújabb számát.





 





Top hírek







Hírlevél-feliratkozás