RETRO RÁDIÓ

Megtörte a csendet az eltűnt színész családja





A túrázás közben 11 napja eltűnt Julian Sands családja köszönetet mondott a kaliforniai hatóságoknak a színész felkutatására tett „hősies” erőfeszítéseikért.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2023.01.24.
kutatás

Mint a BBC News által idézett hétfői közleményükben írták, mélyen meghatotta őket a feléjük áramló sok szeretet és támogatás is.

A 65 éves Sands január 13-án a Los Angelestől északra fekvő San Gabriel-hegység legmagasabb csúcsára, a Baldy-hegyre indult túrázni. Azóta azonban nem tudnak hollétéről, a kutatására induló mentőcsapatok csak az autóját találták meg a múlt héten a hegy közelében.

Fotó: ROBYN BECK / AFP

A kutatást nehezíti, hogy a régióban hetek óta viharos az időjárás

A múlt héten be is jelentették, hogy a földi csapatok munkáját fel kellett függeszteni, és csak a levegőből folytatták a keresést. A San Bernardino-i seriff hivatala figyelmeztetést adott ki, hogy a környéken ne induljanak útnak túrázók.

Januárban már történt egy haláleset a környéken, amikor egy négygyerekes anya, aki ismerősei szerint gyakorlott túrázó volt, lezuhant a Baldy-hegyről.

A brit származású Sands tucatnyi filmben és tévés produkcióban szerepelt, egyik legfontosabb filmje az 1985-ben bemutatott Szoba kilátással volt. Jelenleg Los Angeles északi részén él író feleségével, két gyermekük van.

Sands korábban sokszor beszélt róla, hogy szeret túrázni és hegyet mászni. Mikor 2020-ban megkérdezték tőle, hogy mikor érzi magát boldognak, azt válaszolta: „Egy ragyogó hideg reggelen egy hegycsúcs közelében”.

(via)





 





Ezeket olvastad már?
Elhunyt az ország egyik kedvenc szinkronszínésznője, már sosem hallhatjuk többé az ikonikus hangját

Elhunyt az ország egyik kedvenc szinkronszínésznője, már sosem hallhatjuk többé az ikonikus hangját

Nem tagadja: odáig van a híres magyar zenész Kiszel Tünde naptárjaiért

Nem tagadja: odáig van a híres magyar zenész Kiszel Tünde naptárjaiért

„Amióta apa vagyok, egy ilyen rajzról álmodtam” – ezt kapta Kulcsár Edinával közös gyermekétől Csuti

„Amióta apa vagyok, egy ilyen rajzról álmodtam” – ezt kapta Kulcsár Edinával közös gyermekétől Csuti

Megválasztották az év emberét, Amerika kedvence lett a győztes

Megválasztották az év emberét, Amerika kedvence lett a győztes

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás