
Visszatért az ország legszebb nője! Nem hiszed el, hol tűnt fel Szabó Erika
A színésznő egy éve tért vissza a színházi életbe.
Hétfő este indul a TV2-n A Nagy Ő. A hölgyek szívének választottja idén Árpa Attila lesz. A filmsztár, rendező elmondta a Borsnak, mire vágyik a társkeresésben, és miért vált előnyére a róla elterjedt rosszfiú imázs.
A színész készségesen és nagyon vígan nyilatkozott a Borsnak, hogy miért is döntött úgy, hogy az igaz szerelmet a televízióban keresi meg. De miként ismerkedik Árpa Attila a való életben?
„Egyáltalán nem randizom sokat. Hát… egyik módszerem az, hogy elmegyek a Nagy Ő-be és ott keresem meg életem párját. Szerintem teljesen hétköznapi módszer, nem?” – kezdte nevetve a színész, de utána komolyabbra vette a figurát.
„Azt szokták mondani, hogy a szerelem várat magára. Nem vagyok híve annak, hogy jobbra-balra húzogassuk egymást Tinderen. Egyáltalán nem randizom sokat” – mesélte a Borsnak a színész, majd a randizási titkaiba is beavatott bennünket: keresd a Bors hétfői lapszámát, ahol minden kiderül!
A színésznő egy éve tért vissza a színházi életbe.
Nem csak a Sztárban sztárra készül a mulatós énekesnő.
Világszerte nagy siker lett a műsor, itthon a TV2 adta a magyar verziót.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.