Venczel Vera hamvait a mai napig nem temették el, tisztázta családja a dolgokat

Március 10-én lett volna 76 esztendős az ország egyik legkedveltebb művésznője, Venczel Vera, aki 2021. október 22-én hunyta le örökre a szemét. A színházi szerepeinek, a megszámlálhatatlan filmes megjelenésének, a szinkronmunkáinak és a fél évszázados sikeres pályafutásának köszönhetően óriási rajongótábort tudhatott magáénak a Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, nem csoda, hogy hiányérzet van mindenkiben, aki kedvelte. Az igazi veszteség azonban azokat érte, akik a hétköznapokon is mellette lehettek. Leginkább élete nagy szerelmét, Czapp Györgyöt, a férfit, akit ötven éven át szeretett – írja a Bors.

Venczel Vera a színpadon kívül egész életében kerülte a nyilvánosságot, ritkán beszélt a magánéletéről, nem „mutogatta” az újságokban a családját, pedig lett volna mivel büszkélkednie.

A betegség mindent tönkretett

György és Vera szerelme szó szerint a sírig tartott. Amilyen mély szeretettel és egymást tisztelve élték a mindennapjaikat, olyan fájdalmas sebet ejtett a férj lelkén felesége betegsége.

– Megjelentek olyan hírek, hogy Vera Covidban halt meg, de ez nem volt igaz. Az orvosok szerint legionáriusbetegség támadta meg a tüdejét, és mivel olyan kis törékeny testalkata volt, a szervezete nem tudott megbirkózni a baktériumokkal – kezdte a Borsnak a színésznő nevelt lánya, Forgó Betti.

– Pedig az orvosok mindent megtettek érte. Kórházba került, ott kezelték, aztán hazavittük… Apám ott ült az ágya mellett és fogta a kezét. Vigyázta a szerelmét az utolsó leheletig. Szegény azóta sem önmaga.

Szerelem a síron túl is

Betti nem ok nélkül vállalta a beszélgetést lapunk munkatársával. A taxisként dolgozó nőt nagyon bántotta, hogy Venczel Vera születésének napján olyan számonkérő cikkek jelentek meg az újságokban, amik arra keresték a választ, hogy öt hónappal a színésznő halála után miért nem tartott még díszes és nyilvános temetést a család. Ez nagyon rosszulesett nekik.

– Vera és apu minden részletet megbeszéltek a temetéssel kapcsolatban – folytatta a művésznő nevelt lánya. – Hamvasztás volt és apukám hazavitte a hamvakat. Megviselte a családot, amiket írnak. A Vígszínházban egy fotó előtt leróhatták a tiszteletüket, akik el szerettek volna búcsúzni tőle, nyilvános temetés azonban nem lesz. Apám és Vera megvettek két egymás mellett álló urnasírhelyet. Apukám azt mondta, esetleg tavasszal, szűk családi körben elbúcsúzunk majd Verától, de van egy olyan érzésem, hogy meg akarja várni, hogy ő is elmenjen. Hogy egyszerre kerüljenek a végső nyughelyükre. Így szerették egymást. Még a halál sem választhatja el őket egymástól – mondta Betti, aki büszke arra, ahogyan édesapja és Venczel Vera éltek.

Első pillantásra egymásba szerettek

– Azt hiszem, 1969-ben vagy 1970-ben történt, hogy az édesapám kocsival vitte édesanyámat egy forgatásra. Anyám sajnos hajlamos volt a késésre, azon a délelőttön is csak úgy ért oda időre, ha autóval viszik – emlékezett a kezdetekre Betti.

– Akkoriban már nem volt jó a szüleim házassága… Venczel Vera megpillantotta az apámat, és mondta az édesanyámnak, hogy milyen jóképű férfi a férje. Anyám erre azt válaszolta, hogy „már nem a férjem, úgyhogy itt van a telefonszáma”.

Betti édesapja, György és Venczel Vera első látásra szerelembe estek, és többé el sem szakadtak egymástól. Venczel Vera halálos ágyánál is ott ült Gyuri, ötven éven át alkottak egy párt.

– Apám és a Vera (mi mindig így neveztük, hogy a Vera) rajongtak egymásért, tökéletes páros voltak. Olyanok voltak, mint a borsó meg a héja. Vera sokat volt a színházban, mindig a föld fölött járt, nem sok kapcsolódása volt a való élettel. Igazi művészlélek volt. Apám viszont két lábbal állt a földön, grafikusként kereste a kenyerét, otthonról dolgozott, racionális ember volt. Figyelte, hogy mindig minden számla be legyen fizetve, és étel is legyen otthon, mert a Vera bizony sokszor elfelejtette, hogy enni is kellene… Este tíz után ért haza a színházból, sokszor láttam, ahogy apám leülteti a konyhában, elé teszi az ételt és csendben csak nézi, ahogy a szépséges szerelme falatozik. Ahogy az apukám nézett rá, arra tényleg az a legjobb kifejezés, hogy gyönyörködik benne – magyarázta Betti, majd így folytatta: – A gondoskodó szeretetet édesapám is visszakapta. Vera sokat aggódott érte, volt, hogy naponta tucatszor hívta, csak hogy meggyőződjön róla, hogy minden rendben van-e vele. Anyaoroszlánként állt ki mellette, ha kellett.

Úgy szerették, amilyen volt

Venczel Vera nem volt az a tipikus családanyatípus. Nem vezetett háztartást, nem írt házi feladatot a nevelt lányával esténként, de soha nem is kérték ezt számon rajta a szerettei.

– Két-három éves korom óta az életem része a Vera – mondja Betti a Borsnak.

– Ő nem volt az a tipikus anyukafajta, de hát nem is élt olyan életet, amibe beleillett volna a hajnali kelés, a főzés-mosás, a takarítás. Ő éjszaka feküdt, kora délelőtt ébredt. Színházban dolgozott vagy épp forgatásokon, reggeltől estig. De így szerettük, szerettem őt. Ha eszembe jut, mindig egy végtelenül empatikus, kedves ember képe jelenik meg előttem és a törékeny testalkata. Nagyon picike volt, az apám pedig egy kifejezetten magas ember, néha mókás látvány voltak egymás mellett.