Örökre halhatatlanok lettek az Omega tagjai - Fotók!





A december 6-án elhunyt Kóbor János halálának híre sorscsapásként érte a magyar könnyűzenei életet. A zenésztársak szobrokkal szeretnének végső búcsút venni Meckytől, amik már el is készültek.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.11.
megtiszteltetés

Szörnyű éveket tudhat maga mögött a legendás Omega együttes. A tragédiák sora Benkő László halálával kezdődött, majd Mihály Tamás és Kóbor János elvesztésével pecsételődött meg az Omega sorsa. December elején egy korszak zárult le, amikor a legendás énekes végleg eltávozott közülünk. A zenekart több művész is felkereste azzal a felajánlással, hogy pár kivételes alkotásban őrizzék tovább az Omega emlékét. Ezen művészek egyike Túri Török Tibor, aki a banda minden tagjáról féldomborművet készített. A Bors már bemutatott párat a műalkotásokból, de azóta elkészült a zenekar többi tagjának domborműve is, sőt kiderült, hogy Budapesten egy Omega-múzeumot is szeretnének létrehozni.

Erről már Németh Nyiba Sándor költő, olimpikon beszélt, akik az Omega menedzsmentjével együtt tervezik a féldomborművek kiállításának eseményét.

Fotó: Bors

Fontos tudni, hogy nem csak szobrok készülnek – kezdte a lapnak Sándor. – Festményeket is csinálnak az omegásokról. Trunkos Andrással közös munkába vágtunk, vele beszéltük meg, hogy mi legyen a féldomborművek és a festmények sorsa. Szóba került, hogy Budapesten, egy Ome­ga-múzeumba helyezzük el őket, de egy múzeum létrehozása sajnos nem tíz perc. Abban viszont biztosak vagyunk, hogy a Krúdy Gyula Irodalmi Kör részvételével avatják majd fel az összes Kóborékról készült művet – nyilatkozta lapunknak a költő, aki múzeum híján már előállt egy másik megoldással is.

Fotó: Bors

Mivel még kérdéses, mikor, és egyáltalán hol készül el az Omega-múzeum, ezért szeretnénk ezeket a festményeket, szobrászműveket a Magyar Rocklegendák Vándorkiállításának berkein belül elsőként bemutatni.

Fotó: Bors

A múzeumról Trunkos Andrást, a zenekar me­nedzserét is megkérdezte a Bors.

Valóban tervben van, de nyilvánvalóan az ingatlanvásárlás az egy vagyonba kerül. Az ötlet még kezdetleges, de mindenképp szeretnénk, hogy méltó helyen foglaljanak helyet ezek a domborművek – nyilatkozta a lapnak a zenész.

Fotó: Bors

Benkő Laci fia is tiszteleg

Az Omega billentyűséről készült féldomborművet Benkő Balázs más helyen képzeli el. – Egy ilyen ajándékot az ember nem utasíthat vissza, ezért arra gondoltunk, hogy Tibor alkotása a zamárdi házunk kerítésén kapna helyet. Úgy tervezzük, hogy a rajongók által ültetett fa és a ház előtt álló két zongora társaságában kerül majd felavatásra egy édesapám születésnapjához közeli időpontban – mesélte korábban a Borsnak Benkő László fia.





Ezeket olvastad már?
Tiszta vizet öntött a pohárba Schobert Lara: ez a helyzet a lagzival

Tiszta vizet öntött a pohárba Schobert Lara: ez a helyzet a lagzival

Kulcsár Edina ezt soha nem felejti el: a kis Nináról van szó

Kulcsár Edina ezt soha nem felejti el: a kis Nináról van szó

Van rajta bugyi? Elizabeth Hurley végre melltartó nélkül táncol

Van rajta bugyi? Elizabeth Hurley végre melltartó nélkül táncol

Házasság első látásra: szédítő videót tett ki Bogi, egyből beszóltak neki

Házasság első látásra: szédítő videót tett ki Bogi, egyből beszóltak neki

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás