
Kinézete miatt mentek neki a majálisi koncert után Dollynak, az énekesnőnek megvan a véleménye a történtekről
Az énekesnő mindjárt 77 éves lesz.
Egy királyi szakértő szerint ha továbbra is elkényeztetett gyerekként viselkedik a házaspár, a királynő komoly lépéseket fog tenni.
A királynő „elidegenítheti” Harry herceget és Meghan Markle-t egy szakértő szerint – írja a Daily Star.
A herceg azt mondta, hogy addig nem tér vissza az Egyesült Királyságba feleségével és gyermekeikkel amíg nem kap speciális rendőri kíséretet, mert szerinte veszélyes lenne.
A páros már nem kap olyan pénzbeli támogatást a királynőtől, mint azelőtt, miután 2020-ban elhagyták a királyi családot, és az Egyesült Államokba költöztek. Harry bírósági felülvizsgálatot kért, mivel a belügyminisztérium elutasította a kérését, hogy fizessék neki a rendőri kíséretet.
A Mirrornak adott exkluzív interjújában Ingrid Seward, a Majesty magazin főszerkesztője elárulta, hogy Harry közelmúltbeli tettei nagyon nem tetszettek II. Erzsébetnek.
„A királynőnek nem volt ínyére Harry fenyegetése, ha így folytatja, pórul fog járni” – nyilatkozott Seward és hozzátette, hogy a királynő egyre ingerültebb.
„Nem akarja elidegeníteni Sussex hercegét és hercegnőjét, de ha folyamatosan úgy viselkednek, mint az elkényeztetett gyerekek, akkor kénytelen lesz megtenni” – mondta a szakértő.
Az énekesnő mindjárt 77 éves lesz.
Nem csak életben akart maradni, de a szerelmével akart együtt élni...
Most sok minden új értelmet nyer.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre