
„Nagyon ijesztő volt”, Kökény Attila teljesen kiakadt, a rémálma vált valóra – Videó!
Ha egy énekesnek egy hang sem jön ki a torkán, az a legrosszabb, amit el tud képzelni. Ahogy Kökény Attila fogalmazott, ha ez eltűnne, eltűnnének ők, énekesek is.
A TV2 Tények adásában Jessie J világhírű énekesnő ritka hangszálbetegsége kapcsán mesélte el Kökény Attila azt az esetet, amikor éppen élete első nagy önálló koncertje előtt elment a hangja.
„Nagyon ijesztő volt” – mondta a Tényeknek. – „Azt hittem, egy-két napon belül elmúlik, de nem ez történt, már beszédhangom sem volt, és ez egy hét után sem változott. ”
Attilának el kellett mennie orvoshoz, akinek az utasítására végül egy „szteroidos löttyöt” lélegzett be, és ez visszavarázsolta a hangját.
Előtte is, de azóta pláne mindent megtesz, hogy megőrizze a hangját. Nem iszik hideget, szénsavasat, és igyekszik minél kevesebb csípős ételt enni. Ez persze nem is csoda, hiszen amint mondta, „ha ez eltűnne, eltűnnénk mi is”.
Gyógyíthatatlan betegség
Jessie J egyébként egy olyan ritka betegségben szenved, ami a hangszálak teljes bénulásához vezet. A világsztár ma már egy egyszerűbb dalt is alig tud előadni.
Top hírek


A gyönyörű szépség széthúzta felsőjét és megmutatta, mi van alatta

Ezek a legnagyobb sztárok hálószobatitkai
Mindenkit más indít be.
Hírlevél-feliratkozás
Hírlevél-feliratkozás
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélre