
Nagy nevetések, furcsa megjegyzések: íme a Sztárban Sztár All Stars-elődöntőjének legjobb pillanatai
Galériánkon keresztül ezt most újra felidézheted.
Az énekesnő rengeteget tesz azért, hogy formában tartsa magát, sok kitartással és lelkierővel, aminek meg is lett az eredménye, hiszen fantasztikusan néz ki a közösségi oldalára kitett képeken.
Király Linda mindig is küzdött a kilókkal, bár még akkor is nagyon szép, amikor van rajta egy kis felesleg. Most azonban úgy tűnik, sikerült formába hoznia magát amellett, hogy még egy kis kikapcsolódásra is volt ideje a barátnőivel a Balatonon.
„Végre volt lehetőségem picit elmenni pihenni a csajokkal. Jókat nevettünk, beszélgettünk, rengeteget napoztunk, és természeten odafigyeltünk a hidratálásra. Teljesen feltöltődtem” – írta Instagram-oldalán.
Linda régóta nem járt a Balatonon, így most nagyon élvezte a magyar tenger szépségét és egyedülálló hangulatát, amit ő is megélt gyerekkorában.
„Szerintem utoljára tini koromban úsztam és hajókáztam a Balatonon, de most végre volt lehetőségem. Alig várom, hogy visszamehessek” – írta.

Galériánkon keresztül ezt most újra felidézheted.

Mutatjuk, kik jutottak be az ország házibuljának döntőjében!

Nem feledkezett meg róla az énekes.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.