RETRO RÁDIÓ

„Talán még ma is élhetne, ha őszintén elmondja, hogy baj van” – Orbán Józsi haláláért magukat hibáztatják zenésztársai





A 100 Folk Celsius énekese nem foglalkozott a betegségével, csak amikor már késő volt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.30.
veszteség

Hosszan tartó betegség után 2018. július 30-án hunyt el a 100 Folk Celsius egyik alapítótagja. Orbán Józsefnél 2017 őszén diagnosztizáltak agy- és tüdődaganatot, ami végül legyőzte őt.

Littvay Imre a Blikknek árulta el, mai napig beszélget zenésztársával és barátjával.

A zenekar gitárosa, énekese úgy érzi, Orbán Józsi talán még most is élne, ha őszinte azokkal, akik közel álltak hozzá – írja a lap.

„Néha még mindig magunkat hibáztatjuk, hogy nem tudtunk mindent, avagy nem szedtük ki belőle korábban, amit később megtudtunk. Pedig talán még ma is élhetne, ha őszintén elmondja, hogy baj van, mert biztos elhajtjuk orvoshoz” – jelentette ki Littvay Imre. „Úgy négy-öt évvel azelőtt, hogy beteg lett, volt egy aortaműtétje. Merkely Béla professzor operálta, aki már akkor szólt, hogy van egy kisebb folt a tüdején. Ő azonban nem foglalkozott ezzel, csak akkor avatott be minket, amikor már késő volt.”

Minden koncerten rá emlékeznek

Ő választotta azt az életet, amelyben nem szerepelt a család, csak a csajok, a kártya és a játékgépek. Viszont – azt gondolom – azt is ő választotta, hogy akkor és úgy menjen el, ahogy. Ő ebbe a járványhelyzetbe belerokkant volna” – vélte Littvay Imre, aki a Blikknek az is elárulta, az elmúlt három évben nem telt el úgy 100 Folk Celsius-koncert, hogy ne emlékezzenek Orbán Józsefre.





Ezeket olvastad már?
Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

Elárulta magát az imádnivaló magyar énekesnő? Kislányt hordhat a szíve alatt

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Soha életedben nem csillogtál még így!” – Tóth Gabi fotóval jelentette be a váratlan örömhírt, záporoznak a gratulációk

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

„Én nem bírom ezt tovább csinálni” – kamerák előtt omlott össze zokogva a TV2 sztárja – videó

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Tolvai Reni: Meztelenül érkeztem

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás