RETRO RÁDIÓ

Semmi nem az, aminek látszik? Fény derült II. Erzsébet kódolt üzenetére





Azt eddig is tudtuk, hogy a királynő a legkifinomultabb módokon tud üzenni pusztán a gesztusaival és a ruházatával, de most újabb titokról hullott le a lepel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.10.
rejtett üzenetek

II. Erzsébet királynőt jóságos uralkodóként ismerjük, aki mindig összefogja családja tennivalóit. Most azonban kiderült, hogy a hatalom és dominancia még annál is fontosabb szerepet játszik az életében, mint azt eddig hittük.

Fotó: Getty Images

Az Express azt írja, hogy őfelsége nem véletlenül imádja a kék színt. Erről ugyanis a királyi család dominanciájára, az üzletre és a katonaságra lehet asszociálni.

De miért is ragaszkodik Erzsébet ennyire a kékhez? Nos, a lap protokollszakértői szerint ennek szimbolikus oka van. A kék szín ugyanis a felsőbbrendűség jele. A szakértők utánajártak, hogy csak tavaly a hivatalos események közel egyharmadán az uralkodó éppen ebben a színben pompázott. Skóciai látogatásán is kéket öltött magára - egyes vélemények szerint így akart üzenni az elszakadást pártolóknak. Persze. mivel Skócia különleges helyet foglal el a szívében, a zászlóhoz való öltözködés sem zárható ki ebben az esetben.





Ezeket olvastad már?
Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

Életveszélyes mutatványt hajtott végre a jóképű magyar színész

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

„Éjszaka kihagy a légzésem” – gépre kötve tud csak aludni az Exatlon sztárja

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

A TV2 sztárja a fiával tölti a húsvétot

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

„Nagyon-nagyon sokan írnak rám” – Peter Srámek körül zsonganak nők, mióta lefogyott

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás