Különleges bulival készül az Edda frontembere





Az énekes tavaly szeptemberben súlyos szövődményekkel esett át a koronavíruson, és volt egy pont, amikor minden reményét elveszítette. Most azonban ismét színpadra állhat, és ennek meg is adja a módját!



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.06.02.
A nap bulija

Különleges nap lesz szombaton Pataky Attila életében. Az Edda frontembere ekkor tér vissza az együttesével a színpadra, hogy igazi, hamisítatlan Edda-hangulattal örvendeztessék meg a közönséget, akikkel már hónapok óta nem találkozhattak.

Kifulladásig nyomja

Az első, amolyan visszatérő koncertjét pedig mindennél különlegesebbre tervezi: a Metropolnak elmondta, a június 5-i, sóskúti fellépésen addig fognak játszani, amíg a közönség szeretné!

Azt szeretném, hogy az odalátogatók számára örök emlék legyen ez a koncert. Mi, az Edda-rajongókkal egy igazi család vagyunk immár majdnem öt évtizede. Az, hogy a vírus miatt nem találkozhattunk, nem zenélhettünk nekik, mindenkit megviselt, így ideje, hogy végre kiengedjük a gőzt! A tervem a következő: lejátszunk egy megszokott hosszúságú koncertet, utána pedig egy szál gitárral várom a közönség kívánságait. Kétszázharminc dalt írtunk az elmúlt évtizedekben, lesz miből válogatni” – fogalmazott a Metropolnak Pataky Attila.

Gőzerővel gyúr a szombati bulira (Fotó: Bors)

Figyel a lakókra

Tulajdonképpen egy közös örömzenélésre készülhet a közönség, és hiszem, hogy aki itt lesz ezen az újraegyesülésen, sosem felejti majd az élményt! Szívem szerint napokig játszanék egyhuzamban, de a közelben lakókat sem akarjuk zavarni, így addig tart majd a koncert, ameddig ők sem bánják és a közönség is bírja” – ígérte mosolyogva az énekes.

Éreztem a végét

Az énekes számára persze az volna az igazi, ha már nagy létszámú koncerteken is színpadra állhatna, de nem elégedetlenkedik: az elmúlt egy év megtanította arra, hogy a legapróbb dolgokért is igazán hálásnak kell lenni.

Borzalmas volt az elmúlt év, nagyon hosszú ideig tartott mindaz, amit a vírus okozott az életünkben. Testnek és léleknek egyaránt megterhelő időszakon vagyok túl, ahogy rajtam kívül sokan mások is. A koronavírus miatt tavaly szeptemberben kórházba is kerültem, és akkor tényleg azt hittem, ott a vég. De nem így lett, és most azt érzem, lassan, de biztosan végre kezdünk visszatérni az életbe” – mondta reménykedve az énekes.





Ezeket olvastad már?
Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pittel

Angelina Jolie tovább háborúzik Brad Pittel

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Meglepő dolgot árult el Kulka Jánosról az Országos Mentőszolgálat

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

Miklósa Erika a házasságáról vallott, a Fradi is szóba került

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

„Gyönyörű szép a kisfiad, rád hasonlít” – Puskás-Dallos Bogi friss anya-fia fotót posztolt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás