Az életébe kerülhet, ha nem vesz vissza a tempójából a szívműtétje után Fásy Ádám

Fásy Ádám beletörődött, hogy második infarktusa után élete végéig gyógyszert kell szednie. Május 7-én esett át szívműtéten, de már most nehezen fogadja el, hogy az eddigihez képest sokkal visszafogottabban kell élnie.

„Életem vé­géig gyógyszert kell szednem, csak így maradok életben”

– Gyógyulófélben vagyok. Az orvosok gyógyszerekkel nyolcvan és száz között tartják a vérnyomásomat, hogy a szívemet ne terheljük – számolt be állapotáról a Borsnak a műsorvezető. – A közérzetem még mindig nem az igazi, de ahogy egyre többet süt a nap, kezd a hangulatom is visszatérni. Sokat alszom, délután több órára lepihenek. Marika és Zsüliett mindent elkövet, hogy a kedvemre tegyen, úgy dédelgetnek, mint egy kisgyereket. Próbálnak lassan visszaterelni a normális életbe, de meg kell húznom egy határt, mit vállalok a jövőben. Egy-két hónapot biztosan lazítok, próbálom magam felerősíteni. Abba is beletörődtem, hogy életem vé­géig gyógyszert kell szednem, csak így maradok életben.

Fásy Ádám jövőre lesz het­venéves. Az elmúlt három-négy évben huszonöt kilótól szabadult meg, rengeteget tett az egészségéért. Feleségére és lányára mindenben számíthat, a stafétabotot már át is adta a család női tagjainak.

– Régóta nem az én kezemben van az irányítás, de még nem tervezek visszavonulni – mondja nevetve Fásy. – Nyáron kiderül, hogy a jövőben mennyi munkát engedhetek meg magamnak. Zsüliettre semmit sem szeretnék ráerőltetni, neki megvannak a saját elképze­lései a jövőjére nézve. Men­tálisan és még fizikálisan is úgy érzem, mintha a negyvenes éveimben járnék. Alapból pörgős típus vagyok, mindig ötletelek, a család csak nehezen bír visszatartani a munkától.

„Tudtuk, hogy baj van, csak azzal nem voltunk tisztában, mekkora”

Fásy Ádám lányát és feleségét is rendkívül megviselték a történtek. Zsüliett a Borsnak elárulta, csak komoly erőfeszítés árán tudták tartani magukat a családfő előtt, és csak akkor engedték ki a feszültséget, amikor hazaértek.

– Fel sem tudtuk fogni, olyan gyorsan történt minden, így legalább apu nem látta rajtunk eluralkodni a pánikot. Tudtuk, hogy baj van, csak azzal nem voltunk tisztában, mekkora.

Zsüliett hozzáteszi, édesapja az infarktusa előtti napon már érezte, hogy valami nincs rendben.

– Az irodában dolgoztunk, volt, amit négyszer kellett elmondanom neki, mégsem értette, nehezen ment a kommunikáció. Utólag derült ki, hogy ez azért volt, mert akkor már az agyának egy része nem kapott elég vért, emiatt pedig romlott az oxigénellátása. Amikor bekerült a kórházba, nem gondoltuk, hogy napokig benntartják. A szívultrahang vizsgálata után a folyosón találkoztunk vele, sápadt volt, és zavarodottan, összefüggéstelenül beszélt. Nem volt jó passzban, soha nem láttam még olyan állapotban. Nagyon nehéz volt erősnek maradni, amikor közölte, hogy az orvosok szerint bármikor meghalhat. Tudtam, ha meglátja, hogy anyuval sírunk, nem tesz jót neki a műtét előtt, nem akartuk, hogy ő is kétségbeessen. Próbáltam biztatni, nyugtatni.

Zsüliett és az édesanyja számára örökkévalóságnak tűnt, amíg az operáció eredményére várt. Csak este, otthon engedhették ki magukból a felgyülemlett feszültséget.

– Én vissza tudtam tartani a sírást, anyunál többször eltört a mécses, pedig ő is nagyon igyekezett tartani magát. Mindkettőnket megviseltek a történtek, de próbáltam pozitívan gondolkodni. Abban biztos vagyok, hogy apunak ez egy jel volt: vissza kell venni a tempójából. Nem könnyű, mert most is folyamatosan nekünk kell rászólni, hogy pihenjen le, aludjon, és egyelőre verje ki a fejéből a munkát, mert teljesen fel kell épülnie.