
"Ez szégyenletes" - nem csak az osztrák határnál büntették a Fradit
Óriási pofont kapott az Európában szárnyaló Ferencváros.
A Liverpool nem tud kimászni a gödörből. Virgil van Dijk a Brentford elleni vereség után szinte szó szerint azt mondta, amit nemrég Szoboszlai Dominik is hangsúlyozott: a nehéz időkben csak az összetartás segíthet. A Liverpool kapitánya őszintén beszélt a mélypontról, önkritikát gyakorolt, és üzent a szurkolóknak is.
A Liverpool védelme szétesett, a forma mélyponton, a csapat pedig zsinórban öt vereségnél jár az utóbbi hat meccséből. A Brentford elleni 3–2-es kudarc után Virgil van Dijk nyilatkozata azonban nem a kifogásokról szólt, hanem arról, amit egy igazi csapatkapitánytól várni lehet: felelősségvállalásról és összetartásról.

A holland védő szavai emlékeztettek arra, amit Szoboszlai Dominik nemrég a Frankfurt elleni meccs előtt mondott:
Sok megbeszélésünk volt, sokat beszélgettünk egymással, de a legfontosabb, hogy együtt maradjunk. Mert jó időkben könnyű együtt maradni, de amikor nehéz helyzet van, akkor fontos igazán, hogy egységesek maradjunk.
Azoknak a szurkolóknak, akik tavaly még velünk ünnepeltek, most mellettünk kell állniuk.
A csapatkapitány szerint tehát nem elég a szavak szintjén keresni a megoldást – a változásnak a pályán kell megtörténnie.
Könnyű hibást keresni, a védelmet vagy egy-egy játékost okolni, de ez kollektív felelősség. Mindenkinek tükörbe kell néznie, engem is beleértve
– tette hozzá a TNT Sportsnak adott interjúban.
Hasonlóról beszélt Szoboszlai Dominik is, aki tavasszal a törökök elleni kettős verség után mondta, akik nem szurkolnak nekik akkor, ha vesztésre állnak, akkor se tegyék, ha nyer a válogatott.
A magyar futballrajongók különösen izgatottak fordulóról fordulóra, hiszen Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos is a címvédő Liverpool keretének tagjaként rendszerint pályára lép. A Premier League a világ egyik legnézettebb bajnoksága, és a vörösök minden meccse igazi futballünnepnek ígérkezik. A magyar játékosok szereplése külön plusz izgalmat hoz. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!

Óriási pofont kapott az Európában szárnyaló Ferencváros.

Kerkez Milos ismét kemény kritikákat kapott.

Telefonos segítség a magyar focimeccsen.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.